„Jim és Cindy régóta szeretne már gyermeket, de soha nem lehet nekik. Egyik este úgy döntenek, hogy listát készítenek, mely egy tökéletes gyermek legjobb tulajdonságait tartalmazza. A lista írásának befejezte után Jim és Cindy belerakják a papírokat egy dobozba, és még aznap este elássák a saját kertjükben. Az éjszaka folyamán valami furcsa dolog történik, ugyanis egy kisfiú jelenik meg náluk.” (filmkatalogus.hu)
Ezt a bevezetőt olvashattuk az ajánlókban a Timothy Green különös élete című film kapcsán, de én szeretném egy kicsit mélyebben és más szemszögből megközelíteni a mondanivalót (merthogy az is van neki).
A film egy klisével indul, bemutatja a főszereplőket, és a környezetüket, ami a tipikus amerikai „Lila akác közös” idill, nagyszerű házakkal és centire pontosan egyenlőre levágott fűvel. Cindy a kisváros híres ceruzagyárának múzeumában dolgozik, mint idegenvezető, Jim pedig ugyanebben a ceruzagyárban, mint munkás. Itt látom az első remek pontját ennek a filmnek: teljesen hétköznapi emberek, semmi extra, felturbózott tulajdonsággal. Senki nem híresség, vagy éppen üzletember, még a legújabb technikákat sem láthatjuk viszont a filmben.
A gyerekvállalás nehézségeit boncolgatja a rendező (Peter Hedges). Nagyon aktuális a témája, amikor rengeteg helyen lehet olvasni, hogy fogy a népesség, egyre kevesebb házasságot kötnek. Nem vállalnak a fiatalok gyereket.
Visszatérve két főhősünkhöz, megtudják, hogy nem lehet gyerekük. Rengeteg módon próbálkoztak, de nem sikerült. Teljesen elkeseredtek, mindketten némaságba, munkába menekültek. Azonban Jim megtöri a csendet, és beszélni akar. Nem akar még túllépni a tragédián. „Sose add fel!” – mondja Jim, és elkezdi egy cetlire írni, hogy ha lenne gyereke, akkor milyen tulajdonságokat adna neki. Elkezdődött a cetli-írás mindenféle jó tulajdonságokkal, majd a papírokat elássák a kertben egy ládikóban, mintha fát ültetnének. Itt vált át a film a fantasy világába, mert még aznap este egy furcsa fiú terem a házukban: Timothy.
Elkezdődik a „szülősuli” Jimnek és Cindynek. Egyre jobban megismerjük Timothyt és az ő különleges tulajdonságait, amit a szüleitől „kapott”.
Szerintem külön figyelem és elismerés illeti a zenei betéteket. Nem sok melódia csendül fel, de annyira fülbemászó és odaillő, mintha az angyalok zenélnének. Nagyon jól visszaadja a film tartalmát, színesíti azt. Úgy érezzük, hogy nem most lesz valaminek a vége, hanem folytatódik tovább (ennek a mondatnak megértéséhez meg kell nézni a filmet ;-)). A film utolsó jelenetei és Timothy levele szüleinek igazán szívbe markoló. Úgy érezzük, hogy ugyanilyen levelet írnánk mi is szüleinknek, akiket – biztos volt ilyen pillanat – nem szerettünk eléggé, mégis mennyi mindent köszönhetünk nekik.
A szülői létre nem kell készülni, mindig is készek vagyunk rá. Számomra ezt hangsúlyozza a rendező. Merjünk belevágni a gyereknevelésbe, merjünk új dolgokat álmodni, mert biztosan megkapjuk a segítséget (ha máshonnan nem, hát fentről). Timothy is egy ilyen segítség…
Mózes Tibi
