Dél-Duna

DD-s találkozó egy hitoktató szemével

Mikor elindultam otthonról március 3-án az Alsónémedi plébániára, egy ismerősömmel futottam össze, aki megkérdezte, hogy hova megyek? Lelkesen válaszoltam, hogy az év első Dél-Dunás találkozójára.  Mire a következő kérdés így hangzott: „Mit keresel ott?” Elnevettem magam és csak annyit mondtam: „Isten Országát!”
A találkozó
igéje is ez volt: „Ti keressétek először Isten Országát és annak igazságát.” /Mt 6,33/

Korán érkeztem a plébániára a helyi ifi hittanosokkal, hogy mindent előkészítsünk a regisztrációhoz és az első érkezők fogadásához. Különösen örültem, mikor láttam, hogy hitoktató kollégáim csapatosan hoztak magukkal új fiatalokat és elgondolkodtam: Vajon őket is megkérdezték otthon, hogy „Mit keresel ott?” 🙂

Szeretek találkozókra járni, mert jó régi barátokkal, ismerősökkel együtt lenni, új embereket megismerni és meghallgatni, ők mit gondolnak egy-egy témáról. Ezt láttam is az arcokon, ahogy körbenéztem az előadás utáni kiscsoportos beszélgetés közben. A témánk nem volt olyan könnyen érthető, pont ezért örültem, hogy közösen csoportokban, mindenkit meghallgatva tudtunk erről beszélgetni.

A nap végén hálát adtam Istennek, a vidám játékokért, a közösségért, hogy új barátokat szerezhettem és a felfedezésért, amiről Szent Lukács is beszél. „Az Isten Országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott. Mert az Isten Országa köztetek van.” /Lk 17,21/

Csernák Niki
hitoktató

40901788641_00af3cbfc9_k

A képre kattintva éritek el a fotóalbumot!