Egyéb

„Csak szeretet van!”

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második napján fakultációt tartott Böjte Csaba ferences szerzetes a Hungexpo „B” pavilonjában.

 „Merre lesz Csaba testvér előadása?” – hallatszódik a tömegből, már a kezdést megelőzően. Az ülőhelyek szép lassan fogynak, mindenki érezni akarja azt a kisugárzó szeretet, ami belőle árad. A pavilonba való megjelenésekor hatalmas tapsvihar fogadja Őt, pedig még meg sem szólalt, csak sétál. Egyszerűen. Olyan természetes egyszerűséggel, amellyel az életét áldozta azért a 6000 gyermekért, akiket befogadott és felnevelt. Fellép a színpadra, az egész terem ráfigyel, és érezni, ahogyan árad a kegyelem. „Mit akar tőlünk Isten?” – kérdi figyelemfelkeltően. Majd rátér az előadás főtémájára, a szeretetre, ami által vezényelve Jézus is működött. Kiemeli, hogy szeretni egy olyan befektetés, amely biztosan megtérül és bátorít, hogy merjünk hinni a szeretet végső győzelmében, még akkor is, ha az kilátástalannak tűnik, hiszen gyógyító ereje van!

Nem kell nagy dolgokban kifejeznünk a szeretetünket, mert egy hétköznapi szó is képes megszentelni a világot!

Az előadás alatt többször is tapsolni kezd a közönség, és Ő ugyanolyan szerényen áll a színpad közepén, ahogyan oda fellépett. Ha nem beszélne, csak ránéznénk is egyből megértenénk, hogy mit jelent a szeretet.  A fakultáció végén, szentgyónásra buzdít, hogy ez által is a szeretet útján tudjunk járni.

A fakultációról készült képgalériánk a fotóra kattintva elérhető!