Komoly és nehéz téma ifjúsági regénybe csomagolva, némi romantikával. Ha röviden kéne összefoglalnom ezt a történetet, ennyit mondanék. Nem lehet egyszerű úgy írni felnőttek számára is felkavaró dolgokról, hogy azt fiatalok, akár már 14-15 évesek is megértsék, átérezzék – és nagy érdeklődéssel végig is olvassák. A litván menekült családból származó Ruta Sepetys meg tudta így írni az Árnyalatnyi reményt. Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. A regény témája így nagyon aktuális, ezért is gondoltam, hogy először erről írok nektek könyvajánlót.
Lina ugyanolyan tini, mint bármelyik ma élő fiatal. Neki is vannak elképzelései a jövőjéről, szeretne szerelmes lenni és hasonlók. De álmait pillanatok alatt összetörik a házukba az éjszaka közepén berontó szovjet fegyveresek. Apját bebörtönzik, Linát pedig édesanyjával és tízéves öccsével együtt marhavagonokban deportálják Szibériába, hogy ott elítélt bűnözőkként kezeljék őket és kényszermunkát végezzenek. Igen, a gyerekek is. Borzasztó körülmények között telnek a napok, bár Lináék és a körülöttük lévők közül sokak kitartanak még így is, és nem engedik, hogy fogva tartóik elvegyék reményüket, méltóságukat, emberi tartásukat. Élnek, ahogy tudnak. Lina és Andrius, a nála két évvel idősebb, szintén Litvániából kitelepített fiú között tiszta szerelem bontakozik ki.
Mindezt tényleg a legvadabb körülmények között képzeljétek el: dermesztő hideg, szibériai tél, napi 12 óra kényszermunka, 300 dkg kenyér a napi fejadag. Nincs orvosi ellátás, nincs gyógyszer, van viszont egy csomó rozzant viskó, alvás a padlón, tisztálkodási lehetőség semmi. A szovjetek minden második éjjel mindenkit egybegyűjtenek, és nem hagyják őket elaludni – így és más lelki és fizikai terrorral próbálják elérni, hogy a foglyok elismerjék bűnösségüket (holott persze ártatlanok!), és ezzel 25 évi kényszermunkát írjanak alá.
Amikor ilyesmit olvasunk egy kényelmes fotelben ülve, jóllakottan, tisztán, fűtött szobában, jó esetben elgondolkodunk. Rájövünk, hogy mindenünk megvan. Hogy nem attól vagyunk emberek, ha évente külföldön nyaralunk, márkás a cipőnk, modern a telefonunk. Nem. A fogyasztói társadalomban minket elborító reklámok ilyenkor nem hatnak. És Lináék megpróbáltatásait olvasva elkezdünk hálát adni azért, amink van. Mert ha ők ott, rabszolgaként tartva tudtak örülni, tudták meglátni a kicsi jót a mindennapjainban, tudtak remélni, szeretni és megbocsátani – akkor nekünk bizony illik magunkba szállnunk legalább egy kis időre.
Ami Linával és családjával, meg a többi hasonló sorsra jutott, rengeteg emberrel történt, abba belegondolni is borzalmas. Kb. 20 millió ember esett áldozatul a Sztálin uralma alatt véghezvitt népirtásnak. Az egykori szovjet vezetés ezen felül egész országokat, nemzedékeket tett tönkre néhány évtized alatt. Ebben sajnos mi, magyarok is érintettek vagyunk. Ami már megtörtént, azon nem tudunk változtatni, együtt kell élnünk következményeivel. Nekünk, ma élőknek viszont nagy felelősségünk, hogy megismerjük a múltat, és tanuljunk a korábbi nemzedékek hibáiból, hogy soha többé senki ne kövessen el ilyen rettenetes bűnöket más emberek, nemzetek ellen.
Ez a könyv azért is erősen ajánlott olvasmány mindenkinek, mert bár borzalmas dolgokról ír, eszébe nem jut felmenteni a bűnösöket, mégsem a gyűlöletre sarkall, hanem megbocsátásra tanít. A szeretet és a megbocsátás jelentőségét hangsúlyozza – csak ezzel érheti el célját:
„Ezt a vallomást azért írtam, hogy erről hiteles, maradéktalan feljegyzések legyenek, és a hangomat hallassam egy olyan világban, ahol elnémítottak minket. Lehet, hogy az írásaim megdöbbentenek vagy elborzasztanak, bár nem ez volt a célom. Kizárólag az a remény vezérelt, hogy az ebben az üvegben lévő lapok megmozdítják benned a legmélyebb emberi együttérzést. Remélem, arra késztetnek, hogy tégy valamit, elmondd valakinek. Csakis így akadályozhatjuk meg, hogy egy ilyen gonosztett megismétlődjön.” (részlet az epilógusból)
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Maxim Könyvkiadó
2012.
Dobszay Panni
