Kedves Olvasóink!

 

Ha a világra tekintünk kifelé a szétesettséggel találkozunk, de ha befelé figyelünk hatalmas egységet élhetünk át. Egységet embertársainkkal, hisz a világjárvány miatt mind hasonló csónakban evezünk. Egységet a természettel, hiszen a tavasz átvette a főszerepet, így életre kelt Isten alkotása. De ami a legfontosabb, egységet Krisztussal is, mert ebben a megpróbáltatásban könnyebb elmélyülni tanításaiban. A valódi korona, amire rálelhetünk, az egység és az együttérzés.  

Észrevenni, hogy mi van önmagunkon túl. Igazibb embernek lenni, olyannak, aki nem egyénben hanem közösségben gondolkodik. Azt hiszem ez a feladatunk, erre akar megtanítani Isten a koronavírussal. 

Kis Domonkos a húsvéti készületre ad javaslatot ebben a karanténos helyzetben. Olvassátok el gondolatokat ébresztő cikkét!

 

 

Mondd, te kiben bízol? Ebben a fékevesztett koronavírusos mizériában van valami támpont, amibe kapaszkodhatsz? Úgy sajnálom azokat az embereket, akiknek nincs más fogódzójuk: akik nem hisznek sem Istenben, sem emberben, csak saját magukban. Most viszont megeshet, hogy hitük cserbenhagyja őket, ahogy látják maguk körül összeomlani a világot.

 

Milyen sokszor gyűjtjük magunknak a koronákat! Az elismerés, a köszönet, a felénk irányuló csodálat koronáját. Jólesik, ha előre köszönnek nekünk, vagy ha pénzbeni adományunkért, vagy egyébért cserébe hálálkodnak az érintettek. Ez egyrészt természetes vágy, de vajon mennyire ragaszkodunk ezekhez a visszajelzésekhez? Ha valaki semmit nem köszön meg, adnék-e neki legközelebb is?

Azt mondják, az igazi szeretet önzetlen.

A hálálkodó emberek köszönetei után lélekben talán jól ki is húzzuk magunkat, és megveregetjük a vállunkat, hogy ügyesek voltunk, és igazán jó emberek vagyunk. Észre sem vesszük, hogy egy – a koronavírusnál jóval veszélyesebb – vírus fertőz meg bennünket. Egy olyan, ami nem a testet öli meg, hanem a lelket. Ennek a neve nem olyan pontosan leírható, mint a COVID-19, vagy a SARS-CoV-2. Hogy is nevezzük? Talán önhittség? Önteltség? Büszkeség? Gőg?

 

Nehéz ezt elkerülni, nagyon nehéz. Nem elég hozzá egy maszk. Magamról tudom… 

 

..Mikor a szakdolgozatom egyes jónak tűnő elemeit a tanár ki akarja javíttatni.

…Mikor mérges leszek, ha a kényszerűségben otthon végzett munka közben megzavarnak.

…Mikor a közösségben ahhoz ragaszkodok, hogy az én javaslatom győzedelmeskedjen.

…Mikor nem értek egyet a helyi atyával, és kész vagyok vele harcolni is, ha nem látja be, hogy nekem van ,,igazam”.

…Mikor nem bánom, hogy saját döntésem révén másokat is bajba sodorhatok.

…Mikor be kellene látni, hogy hibát követtem el, és ki kellene bökni, hogy bocsánat.

 

Én, én, én. Mindegyik rólam szól, az én érvényesülésemről. A sort a végtelenségig folytathatnám.

 

Olyan nehéz kicsinek lenni, igazi kisebb testvérnek, akiben nincs önteltség, csak a szentek életútjára jellemző alázat. ,,Alázat” – még a szó is rosszul hangzik. Pedig enélkül nincs hitbeli előrelépés, és nincs üdvösség. Talán ez a mi próbatételünk itt a földön: hogy mennyire gyakoroltuk az alázatot. Hiszen azok, akik a saját fejükre kívánják tenni a koronát, nem Isten országára vágynak, hanem a sajátjukéra.

 

Jézus tanított nekünk egy imádságot, melyben már egyből az elején ezért fohászkodik :

 

,,Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!

Szenteltessék meg a Te neved!

Jöjjön el a Te országod!…”

 

 

 

Így a nagyböjt végéhez közeledve különösen is aktuális kicsit megvizsgálni ezt az olyan sokszor odafigyelés nélkül elmormolt imádságot:

 

 

Hogyan jöhet el közénk Isten országa? A régiók Lelkiségi Dokumentuma nagyon szépen fogalmaz Isten országáról, ami részlegesen már itt a földön megvalósulhat a hívők körében. Na de mit is jelent az, hogy a ,,Te országod”? Angolul nem is az ország, hanem a ,,királyság” kifejezést használják: ,,Your Kingdom come!” Tehát Isten királysága… az a hely, vagy állapot, ahol Ő az Úr! Ez nagyon fontos. A korona az Ő fején van, és senki másén. Igaz, a Biblia szavai szerint a szentek fejére győzedelmi koszorú kerül a mennyben, de azt nem maguk teszik a fejükre. Jaj annak, aki saját magát akarja megkoronázni! Jaj nekem, aki olyan könnyen, észrevétlenül megfertőződöm ettől a vírustól.

 

Ilyenkor minduntalan felülünk a büszkeség trónjára, és megkoronázzuk magunkat gőggel. Építjük a saját országunkat, pont úgy, ahogy Sátán tette a teremtés legelején. Tudjuk róla, hogy fellázadt Isten ellen, és azóta is ebben a gyűlöletben ég. Mert úgy látta, hogy az ő akarata jobb, mint amit Isten szeretetben eltervezett. Feltette a saját fejére a koronát, és el is nyerte a saját országát, az örök szenvedést.

 

Mi ne hagyjuk, hogy magunk körül ilyen sátáni alternatív királyságok alakuljanak ki! Arra biztatlak benneteket, hogy velem együtt törekedjünk legyőzni saját magunkat (önmegtagadás – erre való a böjt), mutassuk meg Istennek, hogy Ő a mi igazi királyunk (Isten országához akarunk tartozni), azaz cselekedeteinkben is az Ő akaratát követjük (,,Legyen meg a Te akaratod!”). Hogy Pál apostolhoz hasonlóan, semmi mással ne akarjunk dicsekedni, csak a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. (Vö.: Gal 6,14)

 

 

Van a Hillsongnak egy számunkra talán kevésbé ismert dala, melynek szövege pontosan ezt kívánja elénk festeni. Indítsd most el, és énekeld a refrént a zenekarral együtt:

 

 

My wealth is in the cross – Gazdagságom a keresztben van

There’s nothing more I want – Nincs semmi több, amit akarok

Than just to know His love – Csak majd megismerni az Ő szeretetét

My heart is set on Christ – A szívem Krisztusra figyel

And I will count all else as loss – És minden mást veszteségnek fogok tekinteni

The greatest of my crowns – A legnagyobb koronám

Mean nothing to me now – Most semmit sem jelent számomra

For I counted up the cost – Mert kiszámoltam a költségeket

And all my wealth is in the cross – És minden gazdagságom a keresztben van