Táborokra készülve

9. hét – Kánai menyegző Mária figyelmes, Jézusra mutató

”Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,1-5)

A kánai menyegzőn hallgatólagos kérésként értelmezhető Mária közlése. Nem puszta közlésként érthette Jézus, hiszen így válaszol: „Mit akarsz tőlem asszony?”, ami ilyesmit jelent, hogy „Ne avatkozz az én ügyeimbe, hagyj békét nekem.” Erre, és Jézus szavára, hogy „Még nem jött el az én órám”, az Édesanya úgy reagál, hogy felszólítja a szolgákat, hogy tegyék meg, amit Jézus mond. Mária kihallotta, hogy Jézusnak van valami terve, még ha a válasz titokzatos is maradt számára. Tolakodásmentesen akarja Fia cselekvését támogatni.


Kánában ahelyett, hogy megsértődne, megérti a hitben, és talán Jézus tekintetéből, hogy megteheti, amit tenni készül, mire azt mondja a szolgáknak, „tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Kánában Mária részesült a tudás ajándékában, amely a karizmák sorában azt a természetfölötti bizonyosságot jelenti, hogy itt Isten cselekszik, aki véghez fog vinni egy adott dolgot.
Anyja közbenjárására elindította Jézus a Messiás csodatetteinek sorát.
Máriát példaként követhetjük a Kánai menyegzőn tanúsított viselkedése alapján. Csendesen figyelve először azt veszi észre, hogy a házigazdák nehéz helyzetbe kerülnek, majd Jézus elutasítónak tűnő szavai mögé lát, meghallja, hogy Fia cselekvésre kész.
Ezt azért tudja meghallani Mária, mert egész életben Jézusra figyelő, Jézusra mutató volt. Vajon mi is meghalljuk Isten csendes tervét az életünkben?


A héten Mária figyelmével forduljunk embertársainkhoz, és tetteinkben próbáljunk meg mi is Jézusra mutatóan cselekedni!

Vö. 2. táborelőadás 7-8.oldal

A korábbi táborra hangolódó cikkek itt érhetőek el

18767778_1313773142005442_1106030878133045207_n