Húsvét nem csupán felemelő tavaszi ünnep. Húsvét a mi hitünk szempontjából döntő fontosságú ünnep. Húsvét ünnepe a csúcspontja az egész egyházi évnek, és húsvét titka az alapja a mi hitünknek is. Arra való, hogy a hitünk tudatosodjon, keményedjen, erősödjön – mert csak úgy, akárhogyan, valahogyan hinni nem lehet. Vége annak az időnek, mikor csak úgy szokásból hittünk. Most minden keresztény, minden ember rá van kényszerülve, hogy maga döntsön: hisz vagy nem hisz! Ezen a vasárnapon vessünk egy pillantást a hit kérdésére, hogy a mi hitünk is reális legyen, biztos legyen, egészséges legyen.
Isten nagyon nehéz helyzetben van a hitünk megalapozásában. Tudta, hogy hozzánk hasonlónak kell lennie annak, akit majd küld, akin keresztül a hitet megalapozza. Jön valaki. Ez az ígéret. Az egész emberiségben ott van ez a rejtett reménykedés és ígéret, hogy azért mégis győzünk a rosszon. Túljutunk a halálon. (És ez az ígéret beteljesülni látszik Krisztusban. De ehhez el kell Őt fogadnunk.)
Ő nem akar ám a feltámadással elmenni innen, nem azért támadt fel, hogy elhagyja ezt a világot örökre, nem azért testesült meg, hanem azért, hogy velünk maradjon. S azért nézi a hitünket, mert a hitünkön keresztül nyílik mindegyikünk lelkében egy új világ, amelyet Ő betölt, amelyen keresztül Ő jelen van. „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.”
A hittel csodálatos erők ébredeznek bennünk. Ahogy az a hit megfogant, elültetődött bennünk, nőtt, erősödött, úgy bontakozott ki a hitből a legszebb erő, az öröm. A hallatlan öröm, hogy nem vagyunk bezárva itt a Földön, hanem kinyílt ez a teremtett világ, mint egy bimbó, mint egy rózsa, ki az Isten felé és illatot küld az örök életbe már, az élet illatát. Az öröm jár együtt a hittel. És kiemelkedik lelkünkből – mint ahogy az Úr Jézus megjövendölte – hogy akik hisznek Benne, azokban az Örök Életre szökellő forrás fog fakadni. Ez a forrás elindul és minden nap termi a cselekedeteket. Termi a szeretet gyümölcseit.
Ahogy a repülőgép előtt – főleg éjszaka, mikor leszáll vagy fölszáll – a kifutópálya ki van világítva fénylő bójákkal: annak a gépnek nem lehet másfelé mennie, arra kell gurulni, ott kell lendületet venni, összeszedni a motorok minden erejét, hogy fölemelkedjék. Úgy van most már minden keresztény előtt kicövekelve, fényesen kivilágítva az üdvösség útja. És ez reális, józan út, a szenvedésen, kereszten, halálon keresztül megy, a föltámadásba csalhatatlanul, ez a mi húsvéti bizonyosságunk.
Mondhat, spekulálhat az emberi agyaskodás mindent. Képes az emberi intelligencia – minél jobban kifaragják, kiélezik, kihegyezik – mindenféle kérdést fölvetni, mindenhez kérdőjelet tenni, kételkedni. De itt az üdvösség eseménye nem hagy semmi kételyt, a hit számára itt az út ki van világítva. Az Atya tesz tanúságot itt, hogy elfogadta Fiának hallatlan odaadását, beleugrását a szenvedésbe, a halálba; azt az alázatos, hűséges eltemetkezést az Úr Jézus részéről. A kereszten azt az utolsó szót, hogy „Atyám, kezedbe ajánlom a lelkemet.” Elfogadta az Atya.
(Vácz Jenő SJ húsvétvasárnapi gondolatai)
Hajnal Bence
Tisza mente
