Nagyszombat a csend és szomorúság ideje. Krisztus sírban nyugvásának napja ez, azonban hitvallásunk következő soraira is emlékezünk: „Hiszek Jézus Krisztusban… aki alászállt a poklokra”, s ily módon átélte a legnagyobb megaláztatást. De kifejezi azt is, hogy halálának jelentősége van a holtak számára. Közösséget vállalt az élőkkel és a holtakkal.
Az élet igazi tartalma az áldozatban kristályosodik ki: Aki elveszti életét érettem, az megtalálja. Amikor a kötelességteljesítésben, a szolgálatban, a munkában, türelemben és a nagylelkűségben kiszolgáltatjuk életünket, azzal egyre inkább áldozattá válunk. Ennek ellentéte az önzés, a beszűkülés, az elégedetlenség és a múló örömök kergetése. Az élet olyan, mint a búzaszem: el kell vetni, hogy kitáruljon, és hogy megvalósuljon benne mindaz, amit Isten elgondolt róla. Az egyház szimbólumokkal is segíti elmélkedésünket: a kovából kicsiholt szikra, a sötétben felvillanó gyertya, a tojásból kikelt élet mind azt hirdeti, hogy Krisztusban megjelent a győzelem a halál fölött.
(Dr. Barsi Balázs O.F.M. gondolatai)
Nagyszombat reggel
Nagypéntek este az ég feketére
vált, s hullt a könnye, mint a zápor.
Mosta a kormot, szennyet, port a fákról,
mint szívünkről a vétket Krisztus vére.
Ma reggelre már kicsi ablakok
nyíltak rajta, egyre több kéklő ablak.
Sugarak törtek át, és simogattak
rügyet, bimbót és új akaratot.
Minden azt hirdeti: húsvét lesz holnap.
A madarak új himnuszt gyakorolnak,
és a világ könnyben tisztulva várja,
hogy legyen átoknak, halálnak vége,
hogy felragyogjon Krisztus dicsősége,
felzendüljön húsvét hallelujája.
(Túrmezei Erzsébet verse)
Kollár Kata
Észak-Duna mente
