DD-sen, Dabason, 1S(ég)-ben

Alighogy elkezdődött a tanulmányi év, a Dél-Dunamenti régió fiataljai máris sort kerítettek az első évközi találkozójukra Dabason, október 10-én. Hogy áttekintést kapjatok a találkozóról, íme egy összefoglaló:

Miért jöttünk össze? Mi volt a téma?

Ha egy szóval kellene összefoglalnom, akkor az egységet választanám. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mit értünk az alatt, hogy hiszek egy, szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyházban. A kereszt alatt felsorakozva, hogyan kell hívő közösségként összetartó erőt alkotnunk Krisztusban. Az erre vonatkozó tanítást Váradi Andris előadásából ismertük meg.

12079507_1674367879516188_7875716256426031789_n

Mi volt a program?

Mivel a középpontban mindig az áll, hogy növekedjünk a hitünkben, ezért lelkigyakorlatos találkozónkon nagy hangsúly kerül az ezt elősegítő programokra. Az előadást meghallgatva kiscsoportos beszélgetéseken osztottuk meg egymással, hogy életünkben miként törekszünk az egység elérésére. Ezen kívül Szentségimádás keretében helyeztük magunkat Isten elé, majd a találkozó végén Szentmisével zártuk a napot.

12122821_1674369496182693_6873950130090067817_n

Mitől volt fiatalos és pörgős a találkozó?

Egyrészt azért, mert vidáman, egymásnak örülve tudtunk részt venni. Másrészt, felszabadultunk a beszélgetésekben, a városjátékban, a flash mobban. Az utóbbi programpontunk végigkísérte a találkozót, többször is sort kerítettünk a közös táncolásra. A ”Új hála ének áldja…” kezdetű dal refrénjére Blaschke Sebestyén kitalált egy koreográfiát. Ez kölcsönözte a nap alaphangulatát.

11254312_1674368982849411_6252009599242748760_n

Mi volt az újdonság?

A résztvevők közt meglepően sok helyi lakos volt. Sikerünknek éljük meg ezt, hogy sok új embernek mutatkozhattunk be. Örülünk, hogy megismerhettük a dabasi fiatalokat, és további programjainkra is szeretettel várjuk Őket.

A következő találkozónkat a galgamenti testvéreinkkel együtt tartjuk december 5-én Gödöllőn.

A következő viszontlátásig se feledjétek:

kérdés

Blaschke Sebestyén

A további képek innen érhetőek el.