Különös hangja van ma a csendnek
éjfeketére alvad a nappal vére.
Bűnbánó sebeit békésen betakarja
a pihésen lengő hó-álom fehére .
Felfoszlik lassan az éj-szövet,
imát ragyognak a pislanó csillagok.
Angyalszárnyak halk suhogásában
csengőkkel ölelkeznek lágy dallamok.
Odakinn, áhítat leng a fák között,
térdre ereszkedik a sápadt holdvilág.
Megrázza hosszú, fehér haját az ég
s üvegre hinti csókját a jégvirág.
Lassan száll hunyorgó gyertyák füstje,
kavargón fenyőillattal ölelkezik,
csillogó szemekkel a mindenség,
zendülő gregoriánba temetkezik.
Párás ablakokon függönyök libbennek,
egy üstökös beragyogja az égi teret.
Kíváncsi jégcsapok hozsannát csilingenek
s itt hagyja süppedős lábnyomát a szeretet.
