Liturgikus szempontból (vagyis az istentisztelet rendjét nézve) az Ige (a Fiú Isten) megtestesülésének ünnepköre két nagy ünnepet foglal magába: a Karácsonyt és a Vízkeresztet. Ezen belül a szűkebb értelemben vett karácsony 8 napig, december 24-én a karácsony vigiliájának (előestéjének) Szentmiséjétől Újévig tart. Karácsony napján hangsúlyosabb a Fiú Isten emberségének a szemlélése, míg Újév (vagyis Szűz Mária Istenanyaságának) ünnepén a Máriától született emberi fiú istensége. Karácsony egy 8 napig tartó fűünnep éppúgy, mint a húsvét, bár jelentőségét tekintve másodlagos ahhoz képest.
Nemcsak azért, mert nem a kezdetektől fogva ünnepelte az Ősegyház, mint a húsvétot, hanem amíg Krisztus halála és feltámadása hitünk központja és megváltásunk beteljesedése, addig a karácsony megváltásunk hajnala. December 25-ének sajátossága, hogy 4 különböző Szentmise van a napján, egymástól eltérő szentírási olvasmányokkal. Ez úgy értelmezhető, ha tudjuk, hogy liturgikus szempontból egy nap az ószövetségi gyökerek alapján napnyugtától napnyugtáig, pontosított egyházi hagyomány alapján este 6-tól este 6 óráig tart. Ennek megfelelően a december 24-i Ádám, Éva napi reggeli Szentmise még nem számít karácsonyi misének, hanem az ádvent utolsó napjának, de a december 24-i esti (pl. 18 órai) Szentmise már karácsony vigíliájának számít. Az előesti Szent áldozat olvasmányainak sajátossága, hogy kifejezik azt a hallatlan örömhírt például a Jézus családfájáról szóló evangéliummal, hogy az Ádámtól és Évától (vagyis az első emberpártól) generációról generációra ránk átszármazó terhes örökség (az eredeti bűn) most megtörik az Úr Krisztus születésével. Az első Ádám és az első Éva által hozott ádventi sötétséget most feloldja az új Ádámtól (Jézustól) az új Éván (Márián) keresztül támadó világosság. Ezért most újra felhangzik hosszú idő óta az ádventben elmaradó ünnepi ének, a Dicsőség, a papok, diakónusok és az oltárok levetik bűnbánati ruhájukat (a lilát) és fehér vagy arany színű ünnepi ruhájukat öltik magukra. Ez fokozódik tovább, amikor az éjféli misén, az éj csendességében, rejtetten megszülető világosságot szemlélni hív bennünket a betlehemi barlangban az angyali szózat, majd a pásztorokkal elébe indulunk, hogy megkeressük és megtaláljuk Őt pirkadatkor, vagyis az úgynevezett Pásztorok Miséjén (ami eredetileg hajnali mise volt). Végül a nagy ünnepi istentiszteleten felhangzik János Evangéliumának döbbenetes prológusa (bevezető himnusza), melyben az Egyház meghirdeti megváltásunk hajnalát, a megtestesülés örömhírét: hogy aki által minden lett, a „világosság a világba jött, hogy megvilágítson minden embert… és mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (1. fejezet). „Ennek keletkezését Jeruzsálemre lehet visszavezetni. Az ottani őskeresztény hitközség éjjel is tartott egy istentiszteletet a betlehemi barlangban, ahol az Ige testté lett. Hazafelé menet hajnalban is egyet a város szélén lévő feltámadás templomban. Nem utolsósorban pedig magán e napon a jeruzsálemi főtemplomban is volt ünnepélyes istentisztelet.
Rómában a IV. század derekán vezették be karácsony ünneplését. Keleten január 6. volt ennek az ünnepe. Hogy miért inkább december 25-ét fogadta el az Egyház, ennek oka, hogy a pogány rómaiak között a IV. században általános volt a nap kultusza, mivel az antik számítás szerint december 25-én volt a legrövidebb, legsötétebb nap. De innentől hosszabbodni kezd a nap, ezért megünnepelték a „sol invictus”, a legyőzhetetlen nap születését. Az Egyház, hogy a pogány szokást ellensúlyozza, erre az alkalomra tette a világ világosságának, az igazság Napjának, az Úr Jézus Krisztus születésének megünneplését.” (Szúnyogh Xavér, Misszále 101-102.)
A karácsonyi ünnepkör másik pillére a Vízkereszt (Epifánia), január 6-án. Nem véletlenül lett a napján ismét parancsolt ünneppé, hisz egyike az Egyház legrégibb ünnepeinek és eredetileg az Úr születésének volt a liturgiája, majd pedig a keleti Egyház keresztelési ünnepe lett. Amikor egy király bevonult a városba, a keleti népek nagy ünnepséggel fogadták, és a roppant pompával bevonuló király hódolatot fogadott. Az ilyen látogatásokat illették Theophania vagy Epiphania névvel – az Isten megjelenésének. Három csodát ünneplünk e napon: a napkeleti bölcsek (három királyok) hódoltak Urunk megjelenése előtt, akinek isteni hatalmából borrá vált a víz a kánai menyegzőn és a Jordánban János által alámerítve megszentelő erőt ad a víznek, melyből keresztségünk által újjászülethetünk a halálból az életre, a sötétségből a világosságra. Nemcsak keresztségünket ünnepeljük, hanem hogy a megtestesülés által az isteni frigyre lépett az emberivel, és a most „városába” bevonuló Isten megünnepli menyegzőjét Jegyesével, az Egyházzal, akit a keresztségben vérével tisztára mosott, és most menyegzői asztalához ültet, testével táplálva őt.
Míg december 25. a rejtetten érkező Urat szemléli Jézusban, addig január 6. a nyilvánosságra lépő, „pogány népek fényességeként” megjelenő Istent.
Dr. Farkas László
ifjúsági lelkész
