Lelkiség

Fokolare mozgalom

Egy kis „nép”, mely világszerte elterjedt különböző népek, fajok, kultúrák között. A legkülönbözőbb foglalkozású, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték itt el magukat, hogy egy szolidárisabb, egyesült világ magját alkossák.

clTombolt a II. világháború, amikor az erőszak és a gyűlölet közepette megszületett ez a mozgalom, mely az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekinti legfőbb céljának. 1943-ban Chiara Lubich és első társnői újra fölfedezték az evangéliumot, és elkezdték együtt megvalósítani.Személyes és közös életük nemsokára jelentősen megváltozott. Az első kis csoport nagyon hamar mozgalommá szélesedett és elterjedt először Olaszországban, aztán Európában és az egész világon. fokolare.hu

Új lelkiségi irányzatról van itt szó, mely az evangéliumi szeretetet állítja középpontba, ebből született egy lelkiségi és társadalmi megújulási mozgalom. Az egység lelkisége néven emlegetik, mely kifejezetten közösségi lelkiség.

Olyan életstílust alakít ki, mely a keresztény tanokból merít – bár nem hagyja figyelmen kívül, sőt hangsúlyozza a más vallásokban és kultúrákban élő hasonló értékeket – és így ad válasz az élet értelmét és hitelességét érintő kérdésekre, valamint hozzájárul a béke és az egység megvalósításához a világon. Előítéletek omlanak össze; az igazság és a szeretet magjai, melyek ott élnek a különböző kultúrákban, egymást kölcsönösen gazdagító kinccsé válnak. Új távlatok nyílnak a társadalom minden területén, a kultúra, a politika, a gazdaság és a művészet világában.

Különböző kulturális környezetben élik ezt a lelkiséget, s így termékeny párbeszéd nyílik:

a katolikus világban az egyes emberek és a különböző csoportok, mozgalmak és társaságok között, hogy megerősítsék az egységet.
a különböző keresztény egyházak között, hogy a teljes közösség felé haladjanak.
a különböző vallásokkal és a nem vallásos meggyőződésűekkel. Együtt törekszenek az igazság teljességére és az egyetemes testvériség megvalósítására, amire a világon mindenki vár.

A Mozgalmat sok féle ember alkotja: fiatalok és felnőttek, kis és nagy gyerekek, családok és papok, különböző rendekbe tartozó szerzetesek és szerzetesnők valamint püspökök is. Egyetlen mozgalomról van szó, mely 16 ágra tagolódik.

Az idők folyamán különböző konkrét kezdeményezések születtek. Kulturális területen az Abba iskola, mely egy megújult kultúra kidolgozásán fáradozik; gazdasági téren a Közösségi Gazdaság terve, melyben több, mint 700 cég kötelezte el magát; megszületett a Politikai Mozgalom az Egységért, ezen kívül tanúságtevő városkák, szociális létesítmények, kiadók és folyóiratok működnek.

A Fokoláre mozgalom azok közé a virágzó egyházi mozgalmak közé tartozik, melyekről a Pápa úgy nyilatkozott, hogy a Szentlélek válasza korunk drámai kihívásaira.

A Szentszék 1962-ben hagyta jóvá, majd 1990-ben ezt megerősítette az azóta történt fejlődésére nézve is. Különböző elismeréseket kapott az ortodox egyházak, az anglikán, az evangélikus és a református egyház, különböző vallások valamint kulturális és nemzetközi szervezetek részéről egyaránt.

A Mozgalom a 60-as évek végén érkezett el Magyarországra. Ma 900 tagot számlál és mintegy 10.000-en kapcsolódnak hozzá különböző formában.

Bazsik Ádám