Lelkiség

20 éves a „Bogár”

Idén ünnepli 20 éves jubileumát a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület

Több mint 120 táborban, 60 településen, több mint 10000 gyermeket és felnőttet táboroztatott már a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület, amely idén ünnepli 20 éves jubileumát. A közösség a jubileum alkalmából az egész év folyamán a szokásos eseményeken túl különleges programokkal is várja a közösség tagjait és az érdeklődőket.

A Szentjánosbogár közösség jelenleg közhasznú egyesület formájában működik, és célja a közösségépítés és a keresztény hit átadása a keresztény, de akár nem hívő gyermekek számára is. Ezért tartja szem előtt kapcsolatainak minőségét és lelki programjai igényességét különböző tevékenységei során, amelyek egyfajta szolgálathoz, önkéntességhez kapcsolódnak.

Története

A nyolcvanas évek végén Dunakeszin a két helyi plébánia vonzásában élő fiatal szülők közössége életre hívott egy gyerekklubot, amelynek neve „Szentjánosbogár” lett. A kezdeményezés abból a felismerésből indult, hogy a döntően nem keresztény szemléletű közegben – amilyen az óvoda, az iskola -, a saját, keresztény lelkületben nevelt gyerekeik átveszik a többség viselkedési mintáit. Az a vágy vezérelte a felnőttek csapatát, hogy a gyerekeknek a „saját bandában” könnyebb legyen megtanulni a mindennapi keresztény értékrendet és megtapasztalni jótékony hatását az emberi kapcsolatokban. A klub mellett a közösség kéthetente újságot készített a kis „szentjánosbogarak” számára. Majd 1990-ben a jezsuita Szív újság főszerkesztője, páter Sajgó Szabolcs jezsuita megismerkedett a Szentjánosbogár újsággal és felajánlotta, hogy beemeli a Szívbe, az onnan régóta hiányzó gyerekrovat helyére. A közösség azóta is jelentős lelki és anyagi támogatást kap a jezsuita rendtől.

Tevékenység

1991-ben megszervezték az első tábort, amelynek akkora sikere lett, hogy a következő években növelni kellett a táborok számát, így a helyi közösség pár év alatt országos méretűvé nőtte ki magát. Az elmúlt 20 évben közel 130 táborban több mint 10000 gyermeket és felnőttet táboroztatott a közösség. A közösség fő programja a táboroztatás, ahol kis csoportokban 10-20 év közötti fiatalok kaphatnak lelki feltöltődést. Két tábori résztvevő beszámolójában az alábbiakat olvashatjuk:

„A bogártáborból mindig úgy megyek haza, hogy kicsit rájövök, hogy hogyan kéne élni, mindig rengeteget kapok, tanulok magamról, az emberekről, és az elfogadásról.”

„Nem lehet felsorolni mindazt, amit kaptam. Szeretet, elfogadás, bátorítás, őszinte érdeklődés, megértés, mosolyokat, összekacsintásokat; hát egyszerűen mindazt megkaptam, ami egy igazi, nagyon mély barátságban benne van. Úgy éreztem, hogy mindegy ki és mi vagyok, engem itt akkor is meghallgatnak és szeretnek.”

A táborok mellett azonban számos más eseményt is szerveznek a gyermekek és fiatalok számára, hogy a közösséghez tartozás élménye egész évben megmaradjon. Minden évben kétszer tartanak bált, ahova a felnőtteket invitálják, minden májusban, immár 14 éve, megrendezik az országos métabajnokságot, tartanak évközi miséket, lelkigyakorlatokat és a szentjánosbogár névből adódóan „rajzást”, ahol Szegeden ill. Budapesten összegyűlnek a „bogarak” és játékkal, beszélgetésekkel töltik a napot. Emellett számos településen működik bogárklub, ahol hetente, kéthetente összegyűlnek a gyerekek és fiatalok, és vezetőjükkel beszélgetnek, játszanak.

Szemlélete

A szentjánosbogár közösség sajátja az elfogadás. Mindenkit befogadnak és elfogadnak, a megtért és a vallás iránt érdeklődőket egyaránt várják programjaikra. A közösség pedagógiájának lényege a feltétlen elfogadás, a mindennapi kereszténységre formálás, az önkéntesség és a felelősségre tanítás méghozzá az alá-fölé rendeltség nélkül. A közösségben nem fontos a kor, illetve arra törekednek, hogy azoknak a gyerekeknek, akik idő közben felnőttek, számos lehetőségük legyen arra, hogy ne csak élvezzék a közösség által nyújtott élményeket, hanem részt is vegyenek a háttérmunkában, szervezésben és a táboroztatásban – mindezt önkéntesen, saját idejüket és képességeiket ajándékba adva. Így már évek óta működik a vezetőképző, ahol a fiatalok egyfajta képzést kapnak a bogár-pedagógiáról, a felelősségről és csoportvezetésről.

Jubileumi év

Idén 5 gyerek-kamasz, egy ifjúsági, egy családos és egy felnőtteknek szóló tábort tart az egyesület, ahová még lehet jelentkezni. (jelentkezés a honlapon www.szentjanosbogar.hu) Az előzőekben ismertetett már meglévő programok is jubileumi színezetet kapnak, többek között régi tagok visszahívásával és emlékek felelevenítésével, de ezen kívül megrendezik, a jubileumi hetet, amely szeptember 17-től 23-ig tart, 24-én pedig egy fesztivállal záródik. A hét során több program is lesz, többek között városjáték (szeptember 17.), koncertek (szeptember 23.), játékos teaház, fesztivál (szeptember 24.) és a közösséget bemutató egyéb események, ahova mindenkit szeretettel várnak. Bővebb információk folyamatosan kerülnek fel az egyesület honlapjára www.szentjanosbogar.hu

A programokon túl idén nyár végéig elkészül a Szentjánosbogár pedagógiáját összefoglaló könyv, illetve ennek tartalmából kaphatnak ízelítőt azok, akik részt vesznek az őszi pedagógiai workshop-on. Emellett elkezdődik egy film forgatása, amely igyekszik majd bemutatni a közösség történetét és szellemiségét.

Köszönettel,

a Szentjánosbogár közösség