Ajánló

Vác-Hétkápolna búcsú 2017

A Vác-Hétkápolnai Szűz Mária nevének szentelt kegyhely búcsúja 2017. szeptember 16-17-én lesz, amelyre szeretettel várjuk a zarándokokat! 

Szeretettel hívunk Titeket szeptember 16 – 17-én a vác-hétkápolnai búcsúba, az Ifjúsági Lelkészség székhelyére!

Különleges ajándék volt számunkra, hogy az ifjúsági táboraink témájául Szűz Mária személye került középpontba, és megtapasztalhattuk közbenjáró-kegyelemközvetítői segítségét. Ezért is a búcsúi részvételünk lehet a hálánk kifejezése itt a Szűz Mária kegyhelynél, valamint viszonzás az összrégiós találkozón segítőknek, akik innen a hétkápolnai közösségből voltak.

Hívunk Benneteket erre a nyári ráadás programra, ahol töltekezhetünk akár a búcsús menetben, akár a zarándokok fogadásában és segítésében!
Vác városának és környékének ez a legnagyobb búcsúja, melyen részt vesznek Püspök atyáink, a város és környékének papsága és az egyházmegye hívei. Ezért kiváló alkalom lehet az egyházközség és a környék hívő katolikusaival való találkozásra. A program része lesz egy éjszakai gyertyás rózsafüzér is, melyet Balogh László székesegyházi káplán atya vezet az ifjúság részvételével.

Imádkozni, töltekezni vágyóknak és önkéntességet vállalóknak is nagyon örülünk. 🙂

Kérünk, hogy mindenki hozzon magának szükséges elemózsiát. Ifjúsági szállást viszont korlátozott létszámban tudunk biztosítani, ha előre jelzitek, és laticellt, hálózsákot hoztok magatokkal.

A búcsú programja a plakáton olvasható.
Kérünk, hogy jelezzétek részvételi szándékotokat ezen az űrlapon.

A búcsú programja:

HetkapPlakat-1-page-001Szeptember 16. (szombat)

17:00 Fatimai ájtatosság
18:00 Szentmise
19:30 Szűz Mária köszöntők a Kegytemplomban
20:00 Akathisztosz a Legszentebb Istenszülőhöz
20:45 Szűz Mária köszöntők és virrasztás
22:00 Gyertyás rózsafüzér a kápolnák mentén
24:00 Ezüstmise– Kovács József atya
01:00 Virrasztás a Kegytemplomban reggelig

Szeptember 17. (vasárnap)

08:00 Görögkatolikus Szent Liturgia
09:00 Ünnepi körmenet a Székesegyháztól, közben nemzetiségi rózsafüzér
a szabadtéri oltárnál
10:00 Szentmise – Dr. Beer Miklós megyéspüspök
11:30 Szent László élete előadás
17:00 Latin nyelvű szentmise- A római szertartás rendkívüli formájában-
Dr. Varga Lajos segédpüspök

Szeretettel:
Az ifjúsági iroda munkatársai, Kovács József atya és a vác-hétkápolnai egyházközség nevében:

Bezák Tamás
ifjúsági lelkész
tamasbezak@gmail.com
+36303570067

Tóth Klára
ifjúsági irodavezető
ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu
+3630473959