AjánlóUncategorized

Úgy fussatok, hogy elnyerjétek a díjat! Nagymarosi találkozó október 5-én

“Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b)

Szent Pál apostol szavai indítanak útra bennünket a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó felé, amelyet október 5-én, 9 órától tartunk a nagymarosi templomkertben. Az előző találkozókon a beavató szentségekkel, majd a gyógyulás szentségeivel foglalkoztunk, ez alkalommal pedig figyelmünk az elköteleződés szentségei – a házasság és a papság szentsége – felé fordul majd.

Mit jelent elköteleződni? Az elköteleződés életre szóló döntést jelent Jézus mellett az Egyház közösségében, a Jézus mellett elkötelezett élet pedig az életszentségre szóló meghívásunk örömteli elfogadása. Az elköteleződés személyes szövetség Istennel, és ezáltal hatalmas hajtóerő, kegyelem, megtartó erő.

A találkozó főelőadói Nyuli Gábor és felesége, Tobisch Bori, a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség vezetői lesznek. A főelőadást követően idén is számos fakultáció, lelkiségi műhely várja az érdeklődőket. A zenei szolgálatban délelőtt a Te Deum dicsőítő zenekar, a négy órakor kezdődő szentmisén pedig – amelynek főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök lesz – a pilisszentiváni Vox pro vobis ének- és zenekar működik közre.

A program

  • 9.00: napindító
  • 10.00: főelőadás – Nyuli Gáborral és feleségével, Tobisch Borival, a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség vezetőivel,
  • majd szentségimádás a főelőadókkal és a Te Deum dicsőítő zenekarral
  • 12.00: fakultációk
  • 14.00: ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
  • 15.30: énekpróba a szentmisére
  • 16.00: szentmise – főcelebráns: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök. A zenei szolgálatot a pilisszentiváni Vox pro vobis ének- és zenekar végzi.
  • 18.00: közös éneklés

Most is, mint minden találkozón segítőket vár a Gyerekmaros is – ha szívesen vagy gyerekek között, ha segítenél a csoportvezetésben, látogass el a Gyerekmaros honlapjára és jelentkezz!

„Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” (Mt. 19,13)

http://nagymaros.katolikus.hu/