Egyéb

Szent József cikksorozat – 0. rész

Ferenc pápa 2020 végén, Patris corde – kezdetű levelével meghirdette a Szent József évet, amely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. Ebben az évben a katolikus egyház különös tisztelettel emlékezik meg Szent Józsefről, Mária jegyeséről, Jézus nevelőapjáról.

Ehhez kapcsolódva egy Szent Józsefről szóló sorozatot indítunk az oldalon, amely egy 2013-as régiós találkozó előadás anyagát jeleníti meg heti két alkalommal (hétfőnként és csütörtökönként). Az előadás szerzője Dr. Farkas László atya, a teljes szöveg elérhető oldalunk “Töltsd le’” menüpontja alatt.

A “sorozat” első része 2021. február 15-én, hétfőn lesz olvasható a honlapon!

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél 

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ,. s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

forrás: 

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2020-12/ferenc-papa-szent-jozsef-evet-hirdet.html

A sorozat 1. része ide kattintva elérhető!