Cserkészet

Szent Imre Cserkészcsapat

Bemutatkozik az abonyi 916. számú Szent Imre Cserkészcsapat

1989 februárjában Nagy András plébános és Szalai Józsi bá, öregcserkész indítványozására Abonyban is újjáalakult a cserkészcsapat, így tavaly ünnepelhettük 20. évfordulónkat.

Magáról a cserkészmozgalomról, céljairól érdemes bővebben olvasni a cserkészhonlapon.

Itt és most csak annyit emelnék ki, hogy egy önkéntes, vallási alapokon nyugvó életstílusról van szó, melynek lényegét 10 cserkésztörvényben foglalta össze alapítónk, az angol katonatiszt, Baden Powell.

Ezen törvények pedig Isten 10 parancsát erősítik meg azokban a gyerekekben és fiatalokban, akik csatlakoznak a cserkészmozgalom valamelyik csapatához.

Legfőbb célunk az Isten, haza és embertársak szolgálata. Igyekszünk olyan ismeretekre szert tenni, s azokat gyakorolni, amelyekkel megvalósíthatjuk a fent említett szolgálatot.

Ennek érdekében hetente tartunk összejöveteleket, azaz őrsi foglalkozásokat, ahol egy újonc, egy tanév leforgása alatt sajátíthatja el a cserkésztudás alapjait, majd eldöntheti, az újoncpróbán pedig bebizonyíthatja, hogy képes-e ezeket elfogadni, elveinkhez ragaszkodni egy életen át. Ha igen, akkor fogadalmat tehet, és küzdhet a további fokozatokért.

Csapatunkban sajnos évek óta egyre kevesebben teszik le ezt a fogadalmat, illetve kamaszkorba érve könnyedén hagyják fel közös elveinket… Ez társadalmi jelenség. Próbálunk nem keseregni rajta, hanem imádkozunk értük, biztosak vagyunk abban, hogy a sok közös élmény életre szólt, s a maradandó értékek újra értelmet adnak majd felnőtt életük nehéz pillanataiban.

Bizonyítja ezt az is, hogy a 20 év alatt, nagyon sokan megfordultak csapatunkban, s a legtöbben még ma is
· gyakran emlegetik a nagytáborokat, ahol magunknak ástuk a latrinát, építettük az asztalt, az oltárt, meg a táborkaput…;
· nagyokat nevetnek a hosszú,–eltévedésektől sosem mentes -, kalandos túrázások, a szabad ég alatt alvós éjszakai portyák, a jelmezes keretmesék, meseerdők, métázások… emlékein;
· „öregcserkészeink” máig megőrizték a Szüreti Vásárokra készített kézműves portékákat,
· és mi is őrizzük róluk a gyerekkori fényképek, és történetek százait, melyekből egyszer biztosan könyvet készítünk, hogy utódainknak is bemutathassuk az utat, melyen „emberebb embert, és magyarabb magyart” (Sík Sándor) faragott belőlünk a cserkészet.

Ebből merítünk erőt, és kitartóan folytatjuk a cseppet sem könnyű küzdelmet, különösen a kamaszok és kiskamaszok értékesebb és igazibb gyerekkoráért!

Cserkészköszöntéssel búcsúzom,

és kívánok mindenkinek: Jó munkát! 🙂

Baloghné Herédi Terézia

cserkész-segédtiszt, csapatparancsnok-h., katekéta