Mindenkinek

Sárkánnyal is viaskodtunk

Április 17-18-a között volt az idei 7régiós találkozó, ahol az idei tábor(ok) témájával ismerkedtünk. Ez volt az első, ahol az összes régió, s így az egész egyházmegye ifjúsága képviselve volt. A magunk részéről némi nehézséggel indult a találkozó, amit holmi lezárások miatti útkeresés okozott. Tartottunk is tőle, hogy jócskán késve érkezünk, de végülis maga a találkozó is egy órával később kezdődött a meghirdetettnél, így időben érkeztünk. Rövid szentségimádás után mindjárt a közepébe vágtunk: jöttek az előadások. Az első nap 2,5 előadás, mindegyik után kiscsoportos beszélgetés következett, amelyben közösen átgondoltuk a hallottakat.


Az idei tábor mottója: „Adj innom!” (Jn 4,7) Kapcsolataink befelé, kifelé, felfelé. Ezek alapján hallhattunk elmélkedést önértékelésről, kommunikációról és társas kapcsolatainkról.

Kiadós ebéd után László királytól (alias Farkas László atya) hírül kaptuk, hogy az egyházmegyét megtámadta a 7fejű sárkány, akinek az a célja, hogy fondorlatos cselekkel legyőzze a 7 ifjúsági régiót. A segítségünket kérte a sárkány elleni küzdelemhez. Első lépésben minden régiónak be kellett mutatnia, mit tett eddig a győzelem érdekében. Miután így megismerkedtünk a régiók életével, kapott eszközökből olyan tárgyakat kellett alkotnunk, amelyekkel megpróbáljuk a sárkányt megtéríteni. Mi, Zagyva mentiek hál’Istennek összefoghattak a Tisza mentésekkel, így segítve egymást a küzdelemben. A tárgyaink leghatásosabb darabjáról lásd a mellékelt képet.

Az egész találkozó talán legfelemelőbb eseménye a 7régiós fa ültetése volt, melyet a régiók folyóinak vizével öntöztünk meg, s mely hivatott jelképezni a régiók növekedését. Isten adja, hogy idő előtt ki ne száradjon! A sárkány felett aratott győzelmet, s a fa ültetését szentmisével ünnepeltük meg. Az estét pedig egy dombtetőn lévő kereszt tövében tartott imádásággal zártuk, gyönyörű panorámával Sülysápra. Akik távolabbról érkeztek, helyi családoknál találtak szállásra. Köszönet érte minden vendéglátónak! Vasárnap reggel szentmisével kezdődött a nap, majd újabb előadás és kiscsoportos beszélgetés következett. A találkozót ebéd után szentségimádás zárta. Én a magam részéről bizton állíthatom (de úgy gondolom, így volt ezzel minden résztvevő), hogy megerősödve és új lelkesedéssel tértem haza, s várom az idei tábort, mely a Zagyva mente életében az első lesz.

Judit