Uncategorized

Zagyvás tábor – 2020.

Idén is megrendezésre került a 11 éves Zagyvamenti Nagyboldogasszony Közösség nyári tábora a kikapcsolódni és hitükben erősödni vágyó fiatalok számára. Helyszínnek az ország egyik legszebb kegyhelyét, a Mátra völgyében fekvő Szentkutat választottuk, ahol egy kis mezőn fogadtuk a résztvevőket, hogy ott felállíthassák a sátrukat.

A programok terén a változatosság jegyében jártunk el. Reggelente amikor nem esett az eső, zsolozsmára hívtuk őket, egyszer pedig becsatlakoztunk a ferences szerzetesek korai Laudesébe. Napközben különféle sportolási lehetőségek kínálkoztak: sorverseny, tollaslabda, pingpong, hullahopp.

A fiatalok vallási ismereteit az Eucharisztiáról rövid előadások, majd azokat feldolgozandó kiscsoportos beszélgetések keretében mélyítettük tovább. Sokaknak külön kiváltság volt megélni, hogy most először vettek részt vagy ministráltak szentmisén a szentkúti bazilikában, ahol az élő Krisztussal találkozhattak. Meglátogatott minket olyasvalaki is, aki személyesen hozta el közénk Jézust a szívében, ugyanis egyházmegyénk újdonsült püspöke látogatott el hozzánk hétfőn egy kis időre, hogy a fiatalok kérdéseikkel bombázhassák hivatásával, magánéletével kapcsolatban.

Kedden, az utolsó estén természetesen nem maradhatott el a táboraink csúcspontjául szolgáló, szíveket megindító közbenjáró-ima. Szerda délután nehéz volt a búcsúzkodás, de a fiatalok elmondása szerint nagyon jól érezték magukat, és izgatottan várják, hogy jövőre is visszajöhessenek. Én magam örülök, hogy fáradságot nem ismerve egy jól szervezett, összetartó csapattal dolgozhattam együtt azért, hogy a nyájat közelebb tudjuk vezetni egyetlen Pásztorához.

Írta: Sidó Dávid, Kisebb testvér