Élmények, tapasztalatok, beszámolók az ifjúsági szilveszterekről

Az év vége felé közeledve régiónkban több közösség, ificsoport elő-szilveszteri bulit szervezett, hogy közösen ünnepeljenek, és együtt is hálát adhassanak az elmúlt év minden öröméért, bánatáért.

György Balázs írja most le élményeit a nagybárkányi és nagykökényesi „partykról”. 🙂

Először Viktoréknál voltunk innen, Kökényesről harmad magammal
előszilveszterezni Nagybárkányban.
Kaptam feladatot, hogy segítsek a szervezésben.
Megérkeztünk. Készülődtünk, és megjött mindenki.
Már egy összeszokott társaság jött össze.

Viktor megalapozta a lelki részét, én meg a játékokat vezettem le.
Nagyon jól sikerült, mert a fiatalok hangulata feloldódott,
és derekasan, kreatívan megoldották a feladatokat,
nem volt közömbösség.
Az új embereknek igyekeztünk segíteni a „beszokásban”.
Nekem megalapozta a szilveszteremet ez az este.

Majd jött a következő nap az év utolsó előtti napján,
amikor a kökényesi közösséggel megcsináltuk a mi előszilveszterünket.
Várokozáson felülire sikeredett.
Misével kezdtük, majd átmentünk a plébániára.
Ott ettünk, ittunk, játszottunk, nevettünk, elmélkedtünk, és imádkoztunk.
Ezt a programot egy a helyieknek még ismeretlen
„ifjúsági” Szentségimádással zártuk.
Utána még visszamentünk a plébániára,
mert a fiatalok egy része nem akart hazamenni :-).

Most, este felé találkoztam az egyik fiatalemberrel, aki részt vett rajta,
és a köszönés utáni második mondta felém az volt,
hogy nagyon jó volt, és legyen még ilyen.
Hálát adok az Úrnak ezekért az alkalmakért, ezekért a közösségekért.
Utóirat:

Mindkét helyen nagyon finom házi ételeket,
süteményeket kóstolhattunk meg :-).

Üdvözlettel:

György Balázs