Uncategorized

Élmények a találkozóról

2011. október 15-én V. alkalommal gyűlt össze a Zagyva mente apraja-nagyja a soron következő ifjúsági találkozójára, ezúttal Jobbágyiban. A reggeli regisztráció után bemutatkozás következett, ahol minden település egy-egy képviselője mutatta meg címerét, és mondott pár szót egyházközségéről, illetve ifjúsági csoportjáról. A helyi segítőknek hála, egy rendkívül izgalmas feladatot hajtottunk végre.

Kicsik és nagyok egyformán élvezték a kitalált játékokat és a versengéssel járó izgalmakat. Nagyszerű fóruma volt az egymással való ismerkedésnek és a névtanulásnak, hiszen a menetleveleket a korcsoportonként összeállított kiscsoportok teljesítették a Kisebb Testvérek vezetésével. A főelőadás és a tanúságtétel is nagyon jól dolgozták fel a nem is olyan könnyű témát. Nehéz lehetett előadást tartani a családról, hiszen itt is voltak résztvevők, akik a mai ”trend” szerint elvált, vagy nem hívő családok gyermekei. A családmodellekbe mindenki bele tudta képzelni magát. Ez néha fájdalmas volt, de ezek által igaz megtérések szemtanúi lehettünk. Ezután következett a nagy közös játék és a finom ebéd. Majd válogathattunk: a Madridi Ifjúsági Világtalálkozót megjárt testvéreink előadását hallgathattuk meg, részt vehettünk kézműves foglalkozáson, de teaház is ”üzemelt”. Így mindenki megtalálhatta a neki legkedvesebb fakultációt. Ezen színes programok után következett a kiscsoportos beszélgetés a főelőadásról. Itt rendkívül őszinte és felemelő gondolatokat hallhattunk arról, hogy ki mit vinne, vagy éppen mit nem vinne a batyujában. További feladatunk volt a kiscsoportban, hogy egy 1 perces darabot kellett rendezni a kiválasztott családmodellek valamelyikéből. Miután megnéztük és ki is találtuk egymás családmodelljeit, rózsafüzért mondtunk közösen. A rózsafüzér vezetői minden modern technikát bevetettek, hogy közelebb hozzák és elmélyítsék ezt az imaformát a fiatalokban. Úgy gondolom a gitárok, az odaillő képek és énekek, valamint az elgondolkodtató szövegek elérték a céljukat és a kezdeti nyüzsgés szépen lassan áhítattá, csönddé szelídült. A Szentmisén szintén közösen vettünk részt, mely méltó lezárása volt a találkozónak. Később kicsit még beszélgettünk, elbúcsúztunk újonnan megismert barátainktól, és mindenki hazaindult szívében örömmel és a gondolattal, hogy mikor is lesz már a következő találkozó?

“A kereső játék nagyon jó volt, dicséret az állomásoknak! (…) Fakultáción én a teaházban voltam, na az egy nagyon színvonalasan megcsinált valami volt! Nagyon hangulatos, fiatalos, meg minden tök jó dolog!”(egy résztvevő)

Képeket a közeljövőben teszünk közzé.

Czeglédi Katinka