Egyetemi élet

Jezsuita 8-as – késői szentmise egyetemistáknak

Vasárnap este nyolckor tartanak misét az egyetemistáknak a jezsuiták a Mária utcai templomukban, az egyik pesti egyetemi negyed kellős közepén. Szeptember 18-án volt az első alkalom. Miért népszerűek vajon az ilyen esti időpontok?

Milyen szempontok alapján szervezték meg a „jezsuita nyolcas”-t? – kérdeztük Forrai Tamás tartományfőnöktől. Mint válaszában kifejtette: kevés, a fiataloknak kedvező, késő esti időpontban tartott mise van Budapesten ahhoz képest, amennyire igény lenne. Emellett a Párbeszéd Háza és a Mária utcai jezsuita templom az egyik egyetemi negyedben található. Az itt tanuló, lakó diákok számára szeretnének „minőségi liturgiával, gyóntatással, fiatalos zenével, változatos formai világgal fölajánlani egy szolgálatot”. A harmadik indok egy „belső, játékos megfontolás: rájöttünk, hogy nagyon kevés olyan közös munkánk van, ahol a jezsuita középgeneráció nagy számban együtt csinál valamit. Rengeteg egyéb elfoglaltságunk van ugyanis. Tehát ez a vasárnap esti nyolcas mise még a mi számunkra is közösségteremtő erő lesz.”

Budapesten igen népszerű a fiatalok körében a budai, Margit körúti ferencesek legendás, „félnyolcas”-nak nevezett vasárnap esti gitáros miséje, és szintén Budán, a Villányi úton, a ciszterciek templomában is van mise vasárnap este kilenckor. Nem üti-e ezeket a miséket a „jezsuita nyolcas”, érdeklődtünk a tartományfőnöknél. Forrai Tamás kifejtette, fiatal korában ő maga is sokat járt a félnyolcasra. Viszont a távolság és az igények miatt úgy látja, hogy megtelik majd mindkét helyen a templom.

De vajon miért népszerű ez az időpont – vasárnap este fél nyolc, nyolc, kilenc, – a misére járó egyetemisták körében? Hiszen Lengyelországban is megfigyelhető, hogy az egyetemista korosztály Krakkóban is megtölt több templomot a vasárnap este fél kilences, kilences miséken. Forrai Tamás szerint európai tapasztalat, hogy mindenhol kialakult a vasárnap késő esti mise a fiatalok időbeosztása miatt, akik ha el akarnának is menni, de nem találnak megfelelő időpontban, misét, inkább mennek el. Későn kelnek és későn fekszenek, és ebben az időpontban még csak indul az estéjük.

Az új belvárosi jezsuita lelkiségi-kulturális központ megnyitása kapcsán azt is megkérdeztük Forrai Tamástól, miként szeretnék elérni azt a céljukat, hogy meg tudják szólítani azokat is, akik nem keresztények, katolikusok, nem kötődnek annyira az egyházhoz. Valóban keresőket szeretnénk megszólítani – válaszolta a tartományfőnök. Ezt egyrészt a programkínálattal szeretnék elérni, hiszen társadalompolitikai, kulturális, szociális, közösségi, lelkiségi programokat is ajánlanak az érdeklődők számára. Ezek közül mindegyik hozzásegíthet egy keresőt a válaszokhoz. „Ezek egymásra épülnek, egymásba csúsznak: az a reményünk, hogy aki bejön a pénteken megnyílt kávézóba, az bejön majd egy kulturális programra, azután egy lelkiségire, aki pedig egy lelkiségiben benne van, az be tud majd lépni egy szociális elköteleződésbe, felelősségvállalásba is. Ez a fajta együttműködés hiányzik, ezt akarjuk erősíteni.”

Részleteket itt olvashattok.

magyarkurir.hu