Kedves Testvéreim!
Kicsit megkésve vehetitek kézbe, vagyis inkább csak szem elé rövid kis szösszenetem a salgótarjáni találkozóról, de a technika kicsit megtréfált minket és az internet megette az előző próbálkozásom, szóval try again….
Érdekes világot élünk, amit megmondom én sem mindig értek igazán, mert az emberekben sok félelem és aggály él, amit nem tudnak leküzdeni és sokan nehezen nyílnak meg a többiek előtt. Ebből a mentalitásból egy kicsi mindenkire ragad. Rám is. Nehéz sokszor meglátni a pillanatban a lehetőséget a jóra és érezni Isten kezét a vállunkon. Nehéz hittel tekinteni az életünk rossz dolgaira, és sokszor elfelejtjük, hogy minden azért történik velünk, hogy megérezzük Isten teremtő szeretetét. Ilyen tapasztalat volt számomra a tarjáni találkozó is.
Egy hosszú és nehéz hét után nem sok kedvem volt nemhogy elindulni, felkelni se, de a borús napok után olyan gyönyörűen sütött be a napocska az ablakon, hogy felmelegítette a szívem és kicsit hívogatott, hogy indulni kell. Útközben a késés, valamint az hogy még az autó is rendetlenkedett teljesen elvette a kedvem, sőt vissza is akartam fordulni, de valahogy eljutottunk Salgótarjánig. Tudni kell rólam, hogy sokat vendégeskedtem régebben Salgótarjánban, így kicsit haza is beszélek. Amikor hosszú idő után nem lát az ember egy helyet, ami egyszer hozzátartozott az életéhez kicsit elérzékenyül a viszontlátás örömétől. Látni, hogy fejlődik a város, és a plébánia is gyönyörűen megfiatalodott teljesen meghatott. Eldöntöttem hát, hogy napközben csak a jót fogom meglátni és nem törődök a negatív dolgokkal, és kértem Istent, hogy ez sikerüljön is. Ezt azért mesélem el nektek, mert ilyen szemmel figyelni egy ilyen lelkiekben gazdag napot az Úr szemüvegén át nézni csodálatos élmény.
Kezdetnek vegyük a helyet és a szervezést. Fiatalos volt, hatott az újdonság ereje is, és ennek örülve hunyjunk szemet a döccenők felett. A tarjáni templom vastag kő falai megteltek élettel és melegséggel és ez csak annak az oka, hogy Isten megtöltötte az emberek szívét barátsággal, és örömmel. Az előadáson hallottuk Lacitól, hogy Isten szeret minket és minden szál hajunkat számon tartja és nem enged történni velünk semmit az ő tudta nélkül, és ez valahol egy nagyon megnyugtató érzés. Tudni, hogy van égi Édesanyánk, Édesapánk, akik vigyáznak ránk és vezetgetik az életünk.Ezért ne felejtsük el, hogy mi keresztények SOSEM VAGYUNK EGYEDÜL még a legnagyobb csendben sem, vagy a legnagyobb magányban sem.
A nap többi részére csak azt tudom mondani, hogy jó volt. Ezt a témakört nem azért rendezem le ilyen slendrián módon, mert nem volt vidám a játék, kellemes a beszélgetés, vagy finom az ebéd, hanem mert gyarló szívem-lelkem telis-tele van azzal az úttal, amit magam mögött tudok. Ezt meg is osztom veletek. Azt veszem észre, hogy az Úr mindnyájunkat kiválasztja valami. Kinek-kinek a maga tálentumai szerint ad feladatot az aratásban. DE nem mindig vesszük észre, hogy nekünk hol, mikor és mit kell tennünk. Aztán valahogy mindig a jó helyre keveredünk. Én úgy érzem, hogy az idei találkozók alatt megtanított arra az Úr, hogy nekem beszélgetni „kell” az emberekkel, és meghallgatni őket, és higyjétek el ez egy olyan embernek aki nagyon szereti a saját hangját is nehéz iskola… De valahogy mégis sikerült és sok-sok érdekes dolgot mondtatok ti kedves gyerekek a kiscsoportos beszélgetések alatt (Tarjábnban a műhely alatt). És ennek az útnak a csúcspontja volt a tarjáni kiscsoportos beszélgetés. A beszélgetés elején kértük a szentlelket, hogy jöjjön közénk és nyissa ki a szívünk és adjon szavakat a szánkba, hogy ki tudjuk mondani, ami bennünk van és meghalljuk, hogy a másik által mit üzen számunkra az Úr.
Lassan zárom soraimat, de ne feledjétek SOSEM VAGYUNK EGYEDÜL. Sőt itt vagyunk egymásnak mi mentések. Találkozzunk legközelebb is…
Heinczinger Zorán
