Február 23-án, szombaton egy találkozóra, egy találkozásra indultunk barátainkkal. Az idei első Ipoly menti találkozó valóban találkozás volt. Pedig az időjárás nem éppen egy találkozó ideális időjárása volt. Ilyen időben az embernek legszívesebben a meleg szobában lenne kedve lenni. De 151 ifjúnak (a találkozó háttér szervezőit nem számolva, de számítva) nem ment el a kedve a nyálkás időtől arra, hogy összejöjjön egy találkozásra. Találkozásra a katolikus ifjúsággal, találkozásra Jézussal, és találkozásra önmagunkkal. Mert nem kevesebb volt a téma a hit évében, mint a hit bizonyossága, a félelem és a bizonytalanság összevetése az isteni erényekkel.
A regisztráció utáni várakozás nem volt terhes, hiszen rég nem látott testvérekkel, barátokkal beszélgethettünk, és a programok időpontjainak csúszása mintha kompenzálta volna az időjárás viszontagságait. A köszöntő után a templomban Oltáriszentségünk előtt dicsőítettük és imádtuk a mi Urunkat és teremtő Istenünket. Nem éreztük az idő múlását, nem gondolkodtunk a körülményeken, hanem átadtuk magunkat a dicsőítés okozta áhítatnak, amely átitatta a napunkat. A salgótarjániak a fiatal korosztálynak megfelelően választottak imákat, az énekek könnyen megjegyezhetők voltak, a hosszabb énekek pedig fülbemászóak, figyelemfelkeltőek.
Az előadást az ipolymente vezetője, Zorán készítette el, és mindent megtett azért, hogy megértsék a hit bizonyosságának alapjait. A kezdő kérdésre – „egyedül a kérdéseimmel?!” – a válasz az, hogy nem vagyunk egyedül. Annyira nagyszerű volt az előadás, hogy közben csipszet majszoltak egyesek, és néztek, mint a moziban. Kreatívan megszerkesztett, kellően hatásvadász, tanúságtételekkel fűszerezett, spirálisan, a modern világra jellemzően felépülő, olykor a Showder Klub feelingű performance volt ez, melynek minden 30 percét élvezhettük. Az egyetlen egy Istenünkbe, a teremtő Istenünkbe vetett bizalmunkat elhomályosító akadályokra – a félelmeinkre, a hitet megingató tévtanításokra – felhívta a figyelmet a (szent)lelkes előadónk. Isten jövőbe mutató jövendölése mindössze ennyi: BÍZZ BENNEM!
Az előadás után viszonylag rövid kiscsoporton vehettünk részt. Többen jelezték, hogy nagyon nehezen tudtak belekezdeni a beszélgetésbe. Hiába a jó kérdések, a jó csoportvezetők, egyre nehezebb megszólaltatni az ifjúságot. Rutinos csoportvezetőként ezért készültem játékos feldolgozással. A Beugró című szituációs játékból a zsebszöveg-játékkal fűszereztem a csoport téma feldolgozását. Természetesen itt is volt sarokba húzódó, zárkózott, csak-azért-sem-játszok csoporttag, de legalább láttam mosolyt, kaptam véleményt a játékkal és a témával kapcsolatban is. A majd’ egy óra kiscsoport is bőven elég volt a modern civilizációba belegabalyodott és belefáradt ifjúságnak. Délben közösen imádkoztunk Máriával és még két másik mentével, akikkel együtt tartottunk találkozót aznap. Az Úrangyala elimádkozása után indultunk közösen ebédelni.
Az ebéd pazar volt, mégsem éreztük nagyzolásnak. Természetesnek éreztük a bolognai spagettit és a desszertet is. Köszönet érte! Legyetek áldottak!
Az ebéd utáni közös játékkal Szandi és Timi nagyot alkotott. Valamennyire lemorzsolódtunk, de a terem megtelt a két csoporttal. A nemek nem vérre menő harcában megmutathattuk figyelmünket, tánctudásunkat, TV néző képességünket, spontaneitásunkat, kreativitásunkat, és mint ahogy remélni is lehetett, győztek a férfiak.
A szentmisén vettük észre, és beleremegett a lelkem, hogy 7 pap vett részt a találkozón. Annyira erősnek éreztem magam, az egyházunkat, a hitünket. Jó volt látni, hogy vannak papok, akik szívügyüknek érzik a mente sorsát, a Váci Egyházmegye jövőjét. Az evangéliumban Jézus színeváltozásáról hallhattunk, és a prédikáló atya kiemelte, hogy mindannyiunknak szüksége van ilyen élményre, amely egy találkozón is megeshet, hogy elviselhessük a hétköznapokat. A nagyböjt idejére a fiataloknak az volt az üzenete, hogy legalább egy dolgot ajánljanak fel szokásukból Krisztus szenvedéséért. Áldott legyen az Isten!
Boldogan mentünk haza a találkozó után. Mint az Ipoly mente nyugdíjas pulikutyája, örömmel telve feküdtem a kandalló elé. Mária közbenjárásával és a Szentháromság áldásával jó kezekbe került a közösség. Hittel tekintek a jövőre. Nem csak találkozó, hanem valóban találkozás volt ez a nap. Találkozhattunk a testvéreinkkel, Istennel és önmagunkkal, és Isten jövőbe mutató jövendölése valóban az, hogy „ne legyen kétséged, Én megoldom! Bízz bennem!” Az Ő kezébe tettem a közösségünk sorsát! Csodálatos vagy Uram! Imámat szárnyra kapta a Lélek, nem porladt szét, pedig csend kísérte, és voltak félelmeim, de Te felemeltél. Hálás vagyok! Hála az Istennek, hála a közösség vezetőinek, és hála a találkozó minden szervezőjének!
Hölgyeim és Uraim! Nincs kétség! Ahogy végig nézek az Ipoly mente új „terelőkutyáin”, a részt vevő papokon és részt vevőkön, van jövője az Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösségnek. Bízzunk Istenben! Ennél nem kell több. Ezt ez a nap is megmutatta!
Sanya
