Nekem egy ilyen közös találkozás után mindig a tanítványok szavai jutnak eszembe:
„Ugye lángolt a szívünk?”
De most egy másik kis mondat is megmaradt a fejemben, egy dalrészlet:
„Ki újra kopog annak ajtót nyitnak majd!”
Ezzel a két rövidke idézettel tudnám jellemezni, hogy számomra mit ad egy ilyen találkozó és mit adott ez a mostani. Lángolt a szívünk, mert újra együtt lehettünk, és együtt építhettük Isten országát. És újra kopogtunk a szívek ajtaján, és ajtót nyitottak, kopogtunk egy község, egy plébánia ajtaján és ők is ajtót nyitottak, és az ajtó mögött egy újabb közösséget ismerhettünk meg. Egy vendégszerető, kedves és végtelenül békés közösséget, a karancslapujtői híveket.
Már a regisztrációnál kedvesen fogadtak mindenkit, sőt ami nekem külön kellemes meglepetés volt: kávéval és teával készültek a kissé zimankósnak induló reggelen. Regisztráció után átsétáltunk a tornaterembe, ahol közösen imádkoztunk, énekeltünk, majd Karancslapujtő plébánosa, Szász Gyula atya köszöntött minket néhány kedves gondolattal.
Ezután az előadás következett, ahol mulatságos képeken keresztül vezettek minket végig a fiatalok a különböző családmodelleken. 
A diák nagyon ötletesek és néhol viccesek voltak, de ahogy észrevettem, a közönségnek elnyerte a tetszését. Később a kiscsoportos beszélgetéseken sokat gondolkodtunk azon, hogy ki melyik családmodelből érkezett, és ki mit vinne tovább abból, amit a batyujában visz a családjáról. Volt köztünk egyke, olyan, aki teljes családból érkezett, és olyan is, aki árvaházban nevelkedett. Sok érdekes, megdöbbentő és néhol mulatságos történetet hallottunk egymástól. Nálunk, idősebbeknél, régóta házasok meséltek az élet nagy dolgairól, friss házasok a terveikről és párok, akik még csak a közös élet kapujában álldogálnak, az álmaikról terveikről. Természetesen a tapasztaltak sok kedves és hasznos tanáccsal látták el a fiatalokat. Számomra egy dolog vált nyilvánvalóvá. Nem egyszerű közös életet építeni, de ha azt szeretettel, és hittel építjük, akkor csodálatos dolgok születhetnek belőle.
Az közös beszélgetés után következett a nap „fénypontja”, az ebéd. A helyiek ízletes, meleg levessel, és rengeteg süteménnyel kedveskedtek nekünk. Az ebéd végeztével visszabandukoltunk a tornaterembe, és megtudhattuk, hogy akik voltak, azok mit visznek a családjukon kívül abban a bizonyos batyuban a madridi világifjúsági találkozóról. Ezek után kicsi játék következett: sorverseny a tornateremben, foci az udvaron és a kreativitást kedvelőknek karkötőkészítés a plébánián.
Ezután következett a szentmise, ahol Laci atya prédikációjából megtudhattuk, hogy milyen szabályok szerint élnek a kanadai vadludak, és azokat a szabályokat hogyan ültethetjük át a családi életünkbe. A szentmise után mindenki hazaindult, de remélem, olyan kellemes élményekkel, mint én, és a kis batyuját mindenki megtöltötte a közösség szeretetével.
Köszönjük a karancslapujtői híveknek a sok munkát, Szász Gyula atyának a szíves vendéglátást, és nektek, akik ott voltatok, és részt vettetek.
Heinczinger Zorán
