Fekete macska, mivan?

„Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek.” (Lk 10,19)

Október 13-án egy különleges téma került a Gödöllőn megrendezett galgás összejövetelünk központjába. A találkozóra üdvözlő kókuszgolyó akcióval és játékkal melegítettünk be.

Ezt követően lesétáltunk templomunk kriptájába, ahol meghallgattuk az előadást. (,,Az okkultizmus paranormális erőkkel és a szellemvilággal való kapcsolattartás istentelen technikáinak összefoglaló elnevezése.”) Az okkultizmus látszólag ártalmatlan módon igyekszik behálózni a mai ember életét. Elhiteti, hogy az események rejtett erőkkel összefüggésben működnek: kicsiben ilyen már a csajos lapok horoszkópjaiból a csillagok állása is, vagy az utcán szembejövő fekete macska. Minden okkult dolog elvesz tőlünk: gondolati szabadságot, de legfőképpen a lehetőséget arra, hogy Isten ragyogja be az életünket. A mi örömhírünk azonban, hogy „Jézus Krisztus, amikor meghalt a kereszten, és dicsőségben föltámadt, legyőzte a Sátánt… Éppen ezért, „Nincs okunk rettegni a Gonosztól” – ezt kell tovább adnunk azoknak, akikkel kapcsolatba kerülünk. Képeket a találkozóról itt találsz!

(Ha az okkultizmusról több infora vagy kíváncsi, böngészd a mente.hu-t, megéri!)

A témát csoportokban beszéltük át. Azért, hogy erőre kapjunk a délutáni játékhoz, elfogyasztottuk az éltető gulyáslevesünket, amit nagy szeretettel készítettek számunkra. A J.O.Ga (Játssz Okosan Galgában) az udvaron felfrissülést és vidámságot hozott. Legvégül Szentségimádással és Szentmisével zártunk. Kevesen voltunk, de jó volt!

Várunk Mindenkit sok szeretettel decemberben Galgamácsára, és nemsokára jelentkezünk a szükséges információkkal!

Pálúr Szabina