Galga

“A közös készületben tapasztaltam meg a közösség hihetetlenül nagy befogadását és szeretetét.” – Galgás téli találkozó beszámoló

A Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség idei első találkozójára február 12-én került sor Veresegyházon. Ez alkalommal a közös személyes találkozásokon és imádkozáson kívül egy különleges küldetésben vehettünk részt. Ferenc pápa október 10-én ünnepélyes misét mutatott be a 2023-as püspöki szinódushoz vezető folyamat megnyitása alkalmából.  A szinódus első szakaszába csöppentünk bele a mostani találkozó alkalmával, amikor egyházmegyei szinten különböző kérdések által fejthettük ki véleményünket az Egyházról. Ez valóban egyfajta küldetés volt számunkra, hiszen lehetőségünk nyílt egy „nem másik, de másféle Egyház” alakítására, melynek alapja egymás meghallgatása és ennek gyakorlása.

A délelőtti közös játék után a szentmise következett, ahol Berta László atya szentbeszédében betekintést nyerhettünk a szinódus folyamatába. Véleményem szerint egy nagyon nehéz témát kellett feldolgozni és erről előadást tartani, amit az ismerkedős kiscsoport után meg is tartottunk. Még előadóként is valójában a Farkas Laci atya által hozott kérdések tárgyalása közben ébredtem rá mit is jelent a szinódus, és hogy megtapasztalni egy folyamatot sokkal nagyobb érzés, mint beszélni róla.

A jóleső és ízletes ebéd után már tényleg belevetettük magunkat egy másféle egyház alakításába. A kiscsoporton belül is nagyon jól tapasztalható volt a meghallgatás fontossága és lényege. Mindenki lelkét más nyomta az egyházzal kapcsolatban, viszont őszinte meghallgatással és odafigyeléssel, a tényleges szituáció megismerésével sikerült megértenünk egymást. A szinódus másik lényegét szintén ebben a helyzetben értettük meg. Mindenki más háttérrel rendelkezik és sokszor máshogy látja a dolgokat, mint mi, de egymás megértéséhez elengedtethetetlen az odafigyelés és meghallgatás, ami a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza ki!

Bojtárként kicsit egy másik oldalát is meg megtapasztaltam a találkozónak. Igazán felemelő érzés volt, hogy számítanak rám és egy nagyon nagy feladatot is rám bíztak, hogy 3 barátommal együtt tartsuk meg az előadást. A közös készületben tapasztaltam meg a közösség hihetetlenül nagy befogadását és szeretetét. Ekkor erősödött meg bennem a gondolat, hogy a galgás közösség sokkal többet jelent pár találkozónál és egy nyári tábornál. Persze az találkozók, táborok témái is lényegesek, de a legfontosabb, hogy Isten nevében együtt lehetünk.

A találkozóról készült további fényképek ide kattintva megtekinthetőek.

(Tesch Benedek)