Április 27-én tartották az észak-dunások a tanév utolsó régiós ifjúsági találkozóját, melyet egy túra keretein belül valósítottak meg. Verőcéről átgyalogoltak Nógrádra, ahol már két éve tábort is szerveztek. Gláser Dia írt néhány sort élményeiről.
Mint visszatérő észak-dunás vettem részt sok-sok év kihagyással az április 27-i kiránduláson. Mégsem voltam idegen a mintegy tíz kilométeres séta egyetlen pillanatában sem. Folyamatosan Isten jelenléte kísért vidám arcokkal és nyitott szívekkel.
Verőcétől Nógrádig menetelve fotózkodtunk billegő farönkökön, madártávlatból lestük meg a két évvel ezelőtti tábort, találkoztunk gyíkokkal meg mókusokkal, és beszélgettünk is sokat, de néha-néha elcsendesedtünk. És ez így volt jó. A legemlékezetesebb, amikor egymástól húszméteres távolságban ballagtunk a csendben. És ekkor lehetett látni-hallani Isten végtelen sok ajándékát, azokat is, amelyeket nem az arcokon, hanem a fák között rejtett el.
A kirándulás kerettémáját a Szentlélek adta. Erről hallgattunk előadást, prédikációt a szentmisén, és erről elmélkedtünk a csendben. Ami leginkább megfogott egyrészt a labdahasonlat: aki nem nyújtja a kezét, vagyis nem imádkozik, nem kapja el a labdát, hiába tudja a határtalan Értelem, hogy mi mire gondolunk. De a Szentlélek nem működhet akkor sem, ha nem vagyunk kegyelmi állapotban. Ezt jeleníti meg a saras pohár, hiszen Isten végtelenül jó, ezért kinyilvánítja nekünk Szent Lelkét, ha Hozzá fordulunk, de a bűnbánat nélkül felkavarodik a vízben a sár, és habár megkaptuk Őt, nem képes működni bennünk. Érdekes lehet elgondolkodni még azon, hogy vajon a Szentléleknek melyik ajándékát nyilvánította ki a Jóisten a mi bérmálkozásunkkor? Hogy tudatosítjuk-e ezt magunkban (Nekem még nem sikerült.) ? És tettekké váltjuk-e ezt a feladatot?
Ha kinyitjuk a szívünket, mindennap meglátjuk Őt, nemcsak akkor, amikor elfújja a szél a prédikációt. 🙂
Gláser Dia
A túrán készült képeket itt nézhetitek meg.
