Előbújt a sunés rögtön Nagymaros jutott az eszünkbe. Az Észak-Duna menti régió idén baloon 15. szülinapját, ezért különleges programokkal készülünk a számotokra július 4-9. között a nyári táborunkban.

ED NYT 17 Várunk szeretettel minden 13-25 év közötti fiatalt a karneváli hangulatú Észak-Dunás táborba, ahol egy hétig a közösség, a sport, a játék, a tánc, és persze Jézus, valamint édesanyja, Mária lesznek majd a középpontban.

Az idei, jubileumi évünkre Ferenc pápától vettünk iránymutatást:
„Kedves fiatalok, nem azért jöttünk a világba, hogy vegetáljunk… nem, mi azért jöttünk, hogy nyomot hagyjunk!”

Ennek jegyében hívunk Téged is, hogy légy részese egy felejthetetlen nyári kalandnak, és szerezz életre szóló barátokat. nice A sok élmény és megerősítés hatására pedig hagyj nyomot a környezetedben, ne csak az Instagramon!

Tábor időpontja: 2017. július 4-9.
Helyszíne: Római Katolikus Plébánia – Nagymaros, Szent Imre tér 2.
Kedvezményes részvételi díj: 14 000.-
(2017. június 15-ig történő jelentkezés esetén)

További kedvezményekben is részesülhetsz, amelyről a jelentkezési felületen olvashatsz ITT.
Akkor se keseredj el, ha úgy érzed magas ez az összeg a családodnak, írj nekünk e-mailt, és megbeszéljük. Ne a pénz miatt maradj otthon!

Biztosan velünk lesz a táborban Beer Miklós püspök atya, és Csiszér László, dicsőítésvezető, énekes is! Na meg persze Luca, Balázs, Zsombi, Sziszi, Ritaaa és a többi ismerős arc is. Te mért maradnál otthon?

Ezen kívül egy különleges túrára készülünk a Duna alatt, lesz táncház, tábortűz, túra, koncert, buli, röplabda, foci és egy adag lelki program, hogy a nyári bőrszín mellett új szívvel is térhessünk haza. heart

jel

Mit hozz a táborba?
Szülői és egészségügyi nyilatkozatot (helyben is kitölthető), Szentírást, tollat, sátrat, hálózsákot, kispárnát, gyógyszert (ha szedsz), naptejet, napszemüveget, sapkát vagy kalapot, szúnyogriasztót, zseblámpát, meleg ruhát (estékre), fürdőruhát, hátizsákot (kirándulni) és egy nagy adag jó kedvet, nyitottságot… 🙂

Amikre viszont nem lesz szükséged: a mobiltelefon használatát természetesen nem tiltjuk, csak kérjük, hogy a programok végeztével, este használd. Más elektronikus eszközöket viszont (Tablet, eBook, mp3-lejátszó, stb.) kérjük ne hozz.

További kérdés, kérés esetén fordulj hozzánk bizalommal a Facebook oldalunkon vagy az eszakduna@gmail.com címen.

Várunk nagy szeretettel, mert köztünk a helyed!

az Észak-Duna menti Nagyboldogasszony Közösség
Kisebb Testvérei (önkéntesei)