Észak-Duna

18. Észak-Dunás Tábor – Felnőttünk!

Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség 2020-as Nyári Tábora

Az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség 2020-as Nyári Táborát Nagymaroson rendezte meg, amely július 1-től (szerdától) július 5-ig (vasárnapig) tartott. A közösség régiófelelősei, kisebb testvérei és alkalmi segítői nagy erőkkel készültek júniusban a táborra, melynek létjogosultsága sokáig kérdőjeles volt.

 

Szerdán kora délután érkeztek meg a fiatalok a helyszínre. A hagyományokhoz híven közösen, egymást segítve felépítettük sátrainkat a plébánia kertjében, ahol csodálatos panoráma mutatkozik meg: a Duna felé fordulva a szemközti dombokon látható a Visegrádi vár, mely mellett balra a nagymarosi templomtorony magaslik ki. Egy rövid megnyitót követően egy szabadtéri szentmisén vettünk részt, Tamás atya és Áron atya koncelebrálásával. Áron atya szentbeszédében előadást tartott arról, hogy Isten valójában mennyire szeret minket. Ezt követően elhajókáztunk a Dunán Nagymarosról egészen Zebegényig, ahol is a már összeverbuvált kiscsoportok több helyszínen csapatépítő játékokon vettek részt. Ezeken nagyon jól szórakoztunk! 🙂

 

A csütörtöki napot eleinte szomorkásan szemléltük reggel, hiszen hajnalban órákon keresztül viharban feküdtünk sátrainkban a szabad ég alatt. Reggel a szervezők, az új körülményekhez mérten az előre megtervezett sportnapot újragondolták. A reggeli közös ima és reggelit követően a bicikliúton lesétáltunk Verőcére. A hosszú, majdnem 10 kilométeres séta közben a felhők eltűntek, így hirtelen verőfényes napsütés és igen meleg lett. Leérve a helyi plébániára, Bence és Robi (én) tartottunk előadást, melyben Krisztus üdvözítéséről beszéltünk. Az ebédet elfogyasztva nekivághattunk a délutáni sporttevékenységnek. Közös röplabdázásra, asztaliteniszezésre és focizásra egyaránt volt lehetőség. Vonattal visszatérve Nagymarosra, este szentmisén vettünk részt. Vacsora után pedig közbenjáró imádságra és dicsőítésre lettünk meghívva, mely a nap abszolút fénypontja volt. Jézus jelenlétében imádkoztunk és imádkoztak értünk. Nagyon szépen köszönjük az értünk közbenjáróknak az alázatos imáikat, melyek sokat jelentenek lelki sebeink gyógyulásában és életünk nagy kérdéseiben. Isten áldjon titeket!

 

A pénteki bűnbánati napon a közösség vízzel és kenyérrel böjtölt. Délelőtt Zoli és Regő tartott előadást nekünk. Kifejtették azt a fontos tényt, hogy Krisztus él és arról beszéltek, miképpen találkozhatunk vele mindennapjainkban: Jézus jelenléte ott van az Igében, a felebarátban, a bennünk szóló hangban, az elöljáró szavában, a fájdalomban, szenvedésben, a testvéri közösségben és az Eucharisztiában is. Ezután kiscsoportos beszélgetések keretében megvitattuk az előadást. Következtek utána a műhelyek, ahol is négy különböző foglalkozáson tevékenykedtünk. Az egyiket Dorottya tartotta, ahol személyiségtípusokról volt szó és tesztet töltöttek ki a csoporttagok. A másodikat Rita tartotta, ahol játék volt és kiosztásra kerültek a már előre megrendelt, zöld Észak-Dunás pólók. Viki egy Szentírásos műhelyt tartott, ahol egyéni elmélkedésre és imára volt lehetőség a Biblia segítségével. Tamás atya és jómagam, mint frissen felvételt nyert kispap, egy papi hivatásról szóló szabad beszélgetést tartottunk, ahol bármit lehetett kérdezni tőlünk. Délután szentségimádással és lelkiismeretvizsgálattal folytattuk, így felkészülten végeztük el utána a szentgyónást. A tábor csoportképe is ezen a napon készült el, majd szentmise következett. Végül este közös filmnézéssel zártuk a napot.

A szombati léleknapon Rita és Tamás tartott előadást a Szentlélek életet adó, újjáteremtő erejéről. Kiscsoportokban megvitattunk több felmerült kérdést ezzel kapcsolatosan. Az utolsó este tartalmasra és élvezetesre sikeredett. Egész délután a Színes Estre készülődtünk. Minden csoport egy rövid produkciót adott elő, melyek az elmúlt hónapok járványhelyzetéről szóltak. Sokat nevettünk, hiszen rendkívül jól sikerült felidézni például egy otthoni online misét, egy családi karantént vagy a járvány alatti sportolási lehetőségeket. Köszönjük a felkészülést és a humort minden csapatnak! A performanszok után képvetítést tartottunk, ahol a Regő által készített félórás, tábori élményekről szóló, összesítő videót tekintettük meg. Ezt követte az új kisebb testvérek avatása, majd egy össznépi táncolással tettük fel a pontot az i-re. A vasárnap már a pakolásról és a búcsúzkodásról szólt.

A tábornak minden egyes napját reggeli közös dicsőítéssel és imával kezdtük meg. Ezt kint, a szabadban tettük egy fedett helyiség alatt, egy nagy kört képezve a résztvevőkkel. Szentmisén is minden nap részt vettünk, az oltárnál ministrálással segítettük a pap munkáját. Este szintén hálaadással, dicsőítéssel és imával tettük kerek egésszé napjainkat. Hála Istennek, hogy sikerült megrendezni ezt az öt napos ifjúsági tábort! Úgy gondolom, hogy sokat adott és kapott az Észak-Dunás Közösség. Isten erőteljes jelenlétében töltöttük el ezt a pár napot, így lelkileg feltöltődve térhettünk vissza a hétköznapokba. Vigyük magunkkal Jézus örömét, küzdeni akarását és feltétel nélküli szeretetét életünknek minden egyes területére! Ámen.

 

Dávid Róbert