Idén is közösen búcsúztattuk el a nyarat

A már hagyományosan, minden évben megrendezett nyárzáró tábortűz idén sem maradt el. A Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség fiataljai vidáman emlékeztek vissza közös élményeikre, és még nyáron utoljára kibulizták magukat…

2013. augusztus 30-án Dél-Dunás „nyárzáró” volt Gyálon. Ezt a programot már több éve megtartjuk, általában a nyári szünet utolsó hetének valamelyik napján. Délután négytől kezdődött, és eltartott egészen másnap reggelig.

A hangulat nagyon jó volt. Nem voltunk nagyon sokan. Kötött program nem volt, mindenki azt csinált, amit akart. Voltak labdák, így sokan fociztak. Régi és új emberekkel találkoztunk, így lehetőség nyílt arra, hogy mindenkit megismerjünk. Mindenki nyitott volt és befogadó, ezért nem okozott gondot, ha esetleg olyasvalaki jött el, akit a többség nem ismert. Ők is nagyon hamar be tudtak illeszkedni.

Kellemes aláfestő zene biztosította a jó hangulatot. Egyéni igényeket is teljesítettek a felelősök. Voltak közös táncok, így akinek kedve volt, táncolhatott. Nem volt baj, ha nem ismerték, mivel elmagyarázták a lépéseket. Semmi sem volt kötelező, úgyhogy csak azt csináltunk, amit szerettünk.

Idén először, különleges programként koktélozás is volt. Tekintettel a 18 év alatti résztvevőkre, nem lehetett alkoholos. Volt egy itallap, ahonnan lehetett választani, és kedves kiszolgálóink elkészítették a kért italainkat.

Szentségimádással zártuk a napot. Hálát adtunk közösségünkért, a nyári élményeinkért. Kértük Isten áldását az előttünk álló feladatokra. Ezután, akik itt akartak aludni, egy közeli, idősek házába mentek, ahol lehetőség volt további beszélgetésre is.

Ez az összejövetel tipikusan arról szólt, hogy megismerjük egymást, és gyakoroljuk a szeretetet. Nem hiszem, hogy volt olyan, aki nem érezte jól magát, mivel tényleg mindenki törekedett arra, hogy senki se maradjon egyedül, ne unatkozzon. Közösségünk egyre nagyobb és erősebb, mivel aki egyszer véletlenül belekeveredik egy Dél-Dunás programba, az onnantól kezdve, ha akarná, se tudna elfelejteni minket. Persze jó értelemben. 🙂

Pillantsatok bele: https://plus.google.com/photos/109479121438772233580/albums/5920954292578392129?authkey=CKGzq9Tb47aM7gE

Takáts Zsófia