Találkozó

Kovászoló+DD – Vajon mi sül ki ebből?

A 2024-es év első Dél-Dunás találkozójára február 17-én került sor, az éppen zajló Kovászoló (regionális plébániai ifjúsági vezető- és önkéntesképző) számára otthont adó Albertirsán.

A nap különlegessége is ebben rejlett: a találkozó szervezési feladatait a Kisebb Testvérek ezúttal a Kovászoló növendékeivel együtt végezték.

Fogadjátok szeretettel két Kovászolós, Lúcia és Bence élményeit, tapasztalatait a találkozóról!

 

„Ezen a találkozón már a szervezésben, előkészületekben is részt vehettem. Fotósként igyekeztem a találkozó minden fontos, vicces, emlékezetes pillanatát lencsevégre kapni, hogy minél több emlék maradjon erről a napról.

A megnyitó és a szentmise után az örömről szóló előadást Csicsi tartotta nekünk, ebben rengeteg, számomra új és fontos dolog hangzott el. Az előadás után kiscsoportokban beszélgettünk, ahol rövid bemutatkozás után mindenki megoszthatta a témával kapcsolatos gondolatait, érzéseit.

A finom ebéd és egy kis pihenő után közös játék következett, kisebb csapatokban kellett több állomáson különféle örömmel kapcsolatos feladatokat elvégezni. Mindegyik állomás nagyon tetszett, különösen Bence és Levi beugrós játéka, ahol a játékosok a rejtett színészi képességeiket csillogtathatták meg; a másik kedvencem a Fanni, Fruzsi és Ágoston által vezetett csendes, relaxációs állomás volt. Jó volt látni a Kovászolós társaim és a Kisebb Testvérek közös munkáját.

A nap utolsó közös programja egy zenés szentségimádás volt a templomban. Nagyon közel áll hozzám a zene, így igazán mély és megható volt számomra ez az imádság.

Fakultatív programként még egy teaház volt a nap végén, aminek a dekorációjában én is segítettem.

Felejthetetlen volt ez a nap!😊” (Lúcia)

„Február 16-án nagy örömmel szálltam fel a vonatra Albertirsa felé, de nem csak a Kovászolós hétvége miatt, hanem azért is, mert tudtam, hogy a szombati napot még különlegesebbé teszi a Dél-Dunás találkozó. Ezt a Kovászolós csapat minden tagjával izgatottan vártuk, hiszen nem csak részt vettünk rajta, hanem szolgálatot is tudtunk vállalni: egyesek kiscsoportot vezettek, volt, aki a nagy közös játékban vállalt feladatot, mások pedig a zenei szolgálatban segítettek.

Regisztráció után bemelegítő, ismerkedős játékokat játszottunk, majd átmentünk a templomba, ahol Zsolt atya szentmisét mutatott be nekünk. Mise után az iskolában meghallgattuk Csicsi előadását, amelynek témája az igazi öröm volt. Ezt szerintem az egész nap folyamán érezhettük. 😊

Ezután következett a KCS, amit a legjobban vártam, hiszen az egyik kovászolós társammal vezethettünk csoportos beszélgetést; majd jött a jól megérdemelt ebéd, amire igazán megérte várni.

Délután ismét csoportokba rendeződtünk, mert indult a nagy közös játék. Különböző gondolkodtató és ügyességi feladatokat kellett megoldanunk a csapatunkkal, amik egyszerre voltak izgalmasak és mulatságosak. Ezután következett a napunk fénypontja: a szentségimádás. Megvan az az érzés, amikor szinte tapintható az Isten jelentéte? Na itt ez megvolt. A lelki munkacsoport és a zenészek egyaránt kitettek magukért, szinte mindenki meghatottan lépett ki a templomból. A nap utolsó programja a teaház volt, de ezen a kovászolósokkal sajnos már nem tudtunk részt venni.

Mindent összevetve ez a találkozó maradandó élménnyel gazdagított minket, amiben egyaránt közrejátszott Isten közelsége és a sok új barát.😊” (Bence)

Tavaszi találkozónk időpontja, helyszíne: Április 13. Inárcs

További infókkal hamarosan jelentkezünk, figyeljétek a közösségi oldalainkat:

facebook: https://www.facebook.com/deldunamente

insta: @del.duna

 

A találkozón készült fotókat innen éritek el