Ha ősz akkor eső, de ami annál fontosabb, Őszi Dél-Dunás találkozó.
Ezúttal Táborfalván gyűltünk össze, ahogy az a címből is kiderül ,nem épp a legszebb időben, nem sütött hét ágra a Nap, de ez sosem akadálya annak, hogy jól érezzük magunkat.
A találkozó címe és témája egy kérdés volt: Mester, hol laksz? A nyitó szentmise után a nap folyamán előadáson, kiscsoportos beszélgetéseken, kreatív műhelyek keretében elmélkedhettünk a válaszon. A délutáni játékban még farkasszemet is néztünk Jézussal, kitakarítottuk a szobájába nem illő dolgokat, megfestettük az általunk elképzelt Mennyországot, és még azt is kitárgyaltuk, hogy ki fogadná be Jézust a házába.
A találkozónk végén a vicces, kreatív feladatokat felváltották a csendesebb, lelki műhelyek. Különböző imaformákkal ismerkedtünk meg, ezzel még jobban elmélyülve a kérdésben: Mester, hol laksz? A nap végére talán mindegyikünkben megfogalmazódott egy válasz. Isten mindenütt jelen van, benned is, bennem is. Ő az, aki ott van, ha valahol ott kell lennie.
Ő ott van, ahol hisznek Benne, és ahol segítségül hívják. Ott van a szívünkben, ha beengedjük… „Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” „Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött.”” (Jn 6, 28-29)
A képre kattintva megnézhetitek a találkozó képeit a szokásos módon, de előtte egy kis esemény hirdetés.
DÉL-DUNA ÉS GALGA KÖZÖS TALÁLKOZÓ DECEMBER 9. GÖDÖLLŐ!
Erről az eseményről találtok posztot az oldalainkon.
Zammat Menal Maria