MENYEGZŐI LAKOMA
Szentáldozás (communio)
Kezeket kitárni!
Az áldozatból átváltozás fakad, … az átváltozásból jelenlét lesz. …. A jelenlétből közösség fakad, család születik, a közösségben pedig Istentől jövő küldetések születnek.
Ennek a fejlődésnek van egy keresztiránya is:
– A kereszt lábától indulok (bűnbánati rész),
– Isten felemel (felvesz Jézus önátadásának dinamikájába, majd átváltoztat),
– Végül kitárt karral kiterjeszkedek a testvérek felé (Miatyánk, együtt áldozás).
Átlényegülés
A kenyérnek és a bornak csak a „színe”, vagyis érzékelhető minőségei maradnak meg (például a látványa, az íze, az illata stb., vagyis az accidensek, a járulékos minőségek), de a lényege (substancia) megváltozik. Az átlényegülés után már nem egy dologról beszélünk, hanem egy megtestesült és megdicsőült, feltámadt személyről, akinek testi jelenléte láthatatlanul, de egészen valóságosan itt van… aki az Eucharisztián keresztül átalakítja bűntől sebzett és halandó természetünket.
A feltámadt Jézus testét már nem hordozza a tér és az idő. Bárhol, bármikor megjelenhet, ahol akar.
Az utolsó vacsorán pedig világossá tette, hogy hús-vér emberségével és istenségével jelen van mindenütt, ahol az ő emlékezetére a szentmisét „cselekedjük”. Jelenléte így kiterjed a világ minden templomára, ahol a Szentlélek a papi szolga közreműködésével átlényegíti a kenyeret Krisztus Testévé és a bort Vérévé. Irgalmával kenyérré alázza magát, elrejtve istenségének ragyogását úgy, hogy az, ami kenyérnek látszik, többé nem kenyér, hanem Krisztus Teste.
A szentmise Jézus „kedvenc jelenléte” itt a földön.
Jézus többféle jelenléte a szentmisén mind személyes és tevékeny, de csak az oltáriszentségi jelenléte test szerinti… Jézus valóságosan jelen van igéjében, a papi szolga személyében, és ott, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, de nem imádjuk a Szentírást, a papot vagy a közösséget, és nem borulunk le előttük hódolva, mert nem jön létre átlényegülés.
Krisztus nem válik kenyérré, hanem a kenyér lényegi magja (substancia) válik Krisztussá, vagyis a kenyér mindösssze egy „ruha” (accidens) marad… „amibe” Jézus elrejti dicsőséges Testét és egész lényét. A mennyországban már nem lesz Eucharisztia, mert Jézust fátyolozatlanul, színről színre látjuk majd. A megtestesüléskor ezzel szemben Jézus nem úgy veszi fel emberségünket és testünket, mint egy ruhát, amit aztán egyszer majd ledob, amikor eljön dicsőségében, hanem örökre magához kapcsolja azt, de nem is úgy lesz emberré, hogy közben megszűnne Istennek lenni. A mennyországban ezért feltámadt Testében fogjuk látni istenségének és emberségének teljes ragyogásában.
Jézus a kafarnaumi beszédben (Jn 6,22-71) hatszor egymás után és a legnagyobb nyomatékkal hangoztatta, hogy az ő Teste valóban étel lesz, s az ő Vére valóban ital (Jn 6,56), melyet enni és inni kell. … Jézus pedig ezekkel a szavakkal egyúttal parancsot is ad, mégpedig örök élettel és örök kárhozattal járó parancsot: „Aki nem eszi az én testemet, (…) abban nem lesz élet” (Jn 6,53)… Az örök életet köti ahhoz, hogy az emberek az ő Testét egyék, és az ő Vérét igyák.
A katolikus hit szerint a templomok tabernákulumában (szentségmegőrző oltárszekrényében) őrzött Oltáriszentségben a feltámadt Krisztus maradandóan jelen van, ezért hódolunk előtte, letérdelünk, és a férfiak leveszik a fejfedőjüket, amikor Isten színe elé lépnek. Ezt a szentségi jelenlétet jelzi számunkra az örökmécs, aminek soha nem szabad kialudnia, amíg a templomban van az Oltáriszentség. A protestáns templomokban nem őrzik az Eucharisztiát.
„Valaki egy híres protestáns templomot nézett meg, és mivel rajta kívül éppen akkor senki sem látogatta a templomot, ő pedig tisztességtudóan a kezében tartotta a kalapját, a sekrestyés rászólt: Uram, tegye csak fel a kalapját, hiszen nincs itt senki. Az illető katolikus volt, s egyszerre nagyon elszomorodott. Szegény protestánsok – gondolta -, akiknek a templomában nincs senki. Mi bizony levesszük a kalapunkat, sőt, kedvünk volna arcra borulni, s a földet csókolni boldog áhítattal az iránt, aki nem vonakodott ily mélyre ereszkedni le hozzánk.” (Bangha Béla) Bangha… kicsit sértően fogalmaz ugyan, hiszen a protestáns templomokban is valóságosan jelen van Jézus az ő isteni erejével (például az igéjében, a testvéri közösségben), mégis kimondja a fájdalmas igazságot, amit a protestánsok is vallanak magukról, hogy az ő templomaikban nincs jelen Jézus az ő maradandó oltáriszentségi jelenlétével.
SZENTSÉGIMÁDÁS
Szívesen időzünk Jézusnál, akár az imádásra kihelyezett Oltáriszentség jelenlétében, akár csendesen betérve egy templomba. „Ne programot csináljunk” a szentségimádásból. „Nem az az izgalmas, hogy mi mit mondunk neki. Az az izgalmas, hogy ő mit mond nekünk abban az egyórányi csendben.” (Varga László püspök)
„A szentségimádásnak fontos részét teszik ki a mi személyes ügyeink, de természetesen nem merülhet ki abban. Jézusnak is vannak személyes ügyei, s nekünk azok felé is meg kell nyílnunk.” (Szegedi László)
