Sokszor látjuk idős nénik imakönyvéből kipottyanni… Valószínűleg sokan nem tudunk ezzel a képpel mit kezdeni. Sokan talán giccsesnek találják, van, akinek csak egy szentkép a sok közül. Viszont vannak olyanok, akiknek akár az életet is jelentheti… És ezek nem csak idős nénik lehetnek.
„Jézusom, bízom benned”, virít az íróasztalomon egy kép és a felirat, én pedig arra gondolok, hogy Jézusom, én most nem bízom benned, mert a lelkem tele van félelemmel és aggodalommal, vagy egyszerűen csak jön az elkeseredés és semminek nem látom már az értelmét… Vagy talán éppenséggel most Te sem látod…
Néhány éve történt, hogy egy sikeresen elrontott érettséginek köszönhetően nem vettek fel az egyetemre, ahová szerettem volna menni. Nagyon elkeseredtem, kimaradtam egy évet az iskolából, és nagyjából az összes emberi kapcsolatomat felszámoltam…
Akkor találtam meg ezt a képet véletlenül egy fiókban, és kezdtem el időnként elmorzsolni egy-egy rózsafűzért. Aztán ez szép lassan minden nap elismétlődött és már hiányzott, ha sokáig nem vettem elő.
Nagyon hosszú egy év telt el, mire elkezdhettem a tanulmányaimat egy olyan egyetemen, amiről korábban nem is tudtam… Emlékszem, az első utam az egyetem melletti templomba vezetett, ahol legnagyobb döbbenetemre az Irgalmas Jézus szobra fogadott. Én már akkor éreztem, hogy ez nem lehet véletlen, bár magamnak sem vallottam be…
Teltek a hónapok és én boldog voltam egy iskolában, ahová magamtól nem mentem volna, de még mindig nagyon hiányzott valami: A közösség. És lásson mindenki csodát, vagy csak véletlen egybeesést, de két éve ennek az ünnepnek a hetén láttam meg „az idegent” egy megállóban, akiről az égvilágon semmit sem tudtam, csak éreztem, hogy egyszer még meg kell találnom…
Ez újabb egy egész évembe került, mire találkozhattam vele. Tulajdonképpen nem is hittem a szememnek, amikor egy évvel később ugyanazon a napon megláttam… Rövidre fogva a történetemet, két év alatt így lettem végül az Észak-Dunás közösség tagja, így ismertem meg a legjobb barátaimat, a „véletlen egybeesések” és egy idegen révén, aki miatt megjártam néhány olyan közösséget és rendezvényt ahová magamtól soha nem mentem volna el, abban a hitben, hogy valahol majd újra megtalálom. (Meg is találtam, de az értelmét persze csak így utólag látom.) 🙂
Gondolom, azon pedig már senki sem fog meglepődni, ha azt mondom, hogy életem első Észak-Dunás ifjúsági találkozóján is az Isteni irgalmasság rózsafüzérét mondtuk el közösen…
Aztán történt, hogy a legutóbbi találkozónk után egy nappal, amikor boldogan néztem vissza a fényképeket, felhívott az egyik legjobb barátom, aki szintén velünk együtt örült még az előző napon: Meghalt a testvére… így lett a boldog találkozónk másnapjából gyásznap. Úgy éreztem, semmivel sem vagyok képes enyhíteni a fájdalmán, így végül felajánlottam, hogy imádkozzunk közösen és elmondtuk a rózsafüzért, amiről írtam.
„Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét.” Tudom, hogy akkor mindketten valahogy így érezhettünk a könnyek között, bár ezt nem lehet megfogalmazni… Szóval, Jézusom, azért én bízom benned, csak ennyit akarok mondani…
Dudás Bernadett
