Március 24-én Vácott egy olyan egyedülálló alkalomra került sor, amire egyházmegyénkben eddig még nem volt példa. Püspök atya meghívására összegyűltek az egyházmegye fiataljai, papjai, katekétái és az ifjúság iránt elkötelezett tenni vágyó nők és férfiak, hogy együtt gondolkodjunk arról, hogyan építhetnénk és tarthatnánk meg krisztusi ifjúsági közösségeket a településeinken. Falvaink és városaink csaknem 80%-ában nincs katolikus ifjúsági közösség. Az ifjúság szempontjából ezek a helyek teljességgel missziós területnek számítanak.
A napunkat az imádság után bevált gyakorlatok és tapasztalatok megosztása követte, ahol egy hihetetlenül intenzív másfél órában annál is színesebb és gazdagabb tanúságtételek, alkalmazható ötletek és gazdag lelkiség zubogott felénk. A monori közösségi plébánia focolare ízű beszámolóját a Szentjánosbogár finomságai követték. Ezután Bartha Angéla ajánlotta meg az egyházmegyénk plébániáinak, hogy tanúságtevő fiatalok csoportjával szívesen tartanak pl. bérmálásra készülőknek a Szentlélekről szóló másfél napos lelkigyakorlatokat. Ezután a mogyoródi szalézi nővérek részéről ismét gáláns ajánlat érkezett, miszerint szívesen segítenek az egyházközségeknek nyári oratórium elindításában, szervezésében, és havonta egy hétvégét szívesen felajánlanak az egyházmegye szolgálatára. A Hajszolót végzett fiataljaink Varga Péterrel, a Hajszoló országos vezetőjével együtt felvetették egy egyházmegyei ifjúsági vezetőképző indításának a kérdését.
A csoportbeszélgetések után két ifjúsági katekéta tapasztalatát hallgattuk meg, Borbáth Gábor tapasztalata sokak számára bátorító lehet, hiszen az 1000 katolikust számláló Szada helyzete vidéken ismerős sokaknak. Elmondta, hogy 7 év után lett 3 bérmálkozó fiatal, akik viszont mára a kisebbek számára befogadó közösség lettek, és ketten közülük kezesek náluk. Molnár András pedig kis nógrádi falvakban próbálja összegyűjteni a fiatalokat, s kitartó munkája eredményeképp olyan helyeken is formálódóban vannak az ifjúsági közösségek, ahol emberileg nézve nem lenne nagy esély. Meggyőződésem, hogy a legkisebb faluban is található 2-3 fiatal, akik vágynak krisztusi közösségre, aki azt mondta: „ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, ott vagyok köztetek.” Tapasztalatom szerint nem attól függ, hogy egy településen van-e ifjúsági közösség vagy nincs, hogy mennyien lakják, hanem, hogy van-e elkötelezett, hozzáértő ember, aki foglalkozzon velük. Nagy szükség lenne arra, hogy a hozzáértő katekétákat ráállítsuk akár 5-6 faluban erre a misszióra, és arra, hogy azok a közösségek, ahol vannak fiatalok, felelősséget vállaljanak azokért, ahol még nincsenek. Így egyfajta anya-plébániává válhatnak, melyek kiküldik kettesével-hármasával az apostolkodó fiataljaikat, hogy „szüljék meg” a szomszédos falvakban a maguk közösségeit az ottani plébánossal egységben. Végül a plénumon megosztották egymással a kiscsoportok szokatlanul kreatív meglátásaikat és ötleteiket, majd egyperces villámhozzászólások során sziporkázó gondolatok és jópofa humor villanyozott fel mindenkit.
Felemelő volt megtapasztalni, hogy valósággá vált köztünk a szakmai nap alapigéje: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk.” Mindenki azon gondolkodott, hogyan segíthetnénk meg egymást. Reménykeltő volt, hogy a helyzet súlyossága ellenére nem a csüggedés, hanem a merész álmok, az optimizmus és a tenni akarás uralkodott. A nap különösen értékes pontja volt, amikor az imádság csöndje után mindenki írásban válaszolt a következő négy kérdésre, miután az imádságban elkértük Jézus tervét az egyházmegyénkre nézve:
– Egy jó gyakorlati példa az ifjúsággal való foglalkozásra, amit a saját plébániámon vagy máshol tapasztaltam, s talán másoknak is járható út…
– Egy hiány, amiben fejlődnünk kellene a plébánián vagy az egyházmegyében.
– Ha beleírhatnék egy mondatot egy jövőbeli lelkipásztori tervbe, mely az ifjúságra vonatkozik, mi lenne az?
– Ha korlátlan lehetőségekkel rendelkeznénk az Egyházmegyénkben, mind emberi erőforrások terén, mind lelkileg, azaz csupa szentekből és hozzáértő emberekből állnánk, mind pedig anyagilag, akkor milyennek álmodnád az ifjúsággal való foglalkozást, és mi mindent tennél meg vagy javasolnál a fiatalok evangelizálásáért és krisztusi közösségbe gyűjtéséért?
Hiszem, hogy a test, azaz az egyház, amikor együtt gondolkodik Isten jelenlétében, akkor fel tudja ismerni az Ő akaratát. Hiszem ezért, hogy a fenti négy kérdésre adott válaszok kiváló alapot fognak nyújtani egy jövőbeli egyházmegyei ifjúságpasztorációs terv elkészítéséhez. Bízva a közösség bölcsességében hamarosan kiértékeljük ezeket a lapokat, és az eredményét közzé tesszük, hogy mindenkit továbbgondolásra serkentsünk. Szeretnénk, ha a Püspök Atyánkkal ezen a napon megkezdett együtt gondolkodás folytatódna. Ezért hívunk mindenkit, hogy aki a fenti négy kérdéstől inspirálva szeretné megosztani a gondolatait, az töltse le innen a kérdőívet, és küldje el jövő vasárnapig (április 17-ig) az ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu -ra!
A napot Püspök Atya mélyen átélt gondolatokkal zárta, melyben mindnyájunkat egy-egy gyöngyszemnek nevezett, akiknek egyetlen ékes gyöngysorrá kell összekapcsolódniuk, végül pedig bátorított, hogy minden bennünket reménytelenségbe taszítani akaró nyomorúság ellenére ne féljünk. Ezek a szavak olyan imádságos, döbbent csendet hoztak, melyből ünnep volt hazaindulni a bizonyossággal, hogy Isten csodát tud tenni velünk, és az élet erősebb a halálnál. Ha egybekapaszkodunk és egymásnak vetett háttal dolgozunk ezért a nagyon értékes és többszörösen kifosztott, drága magyar ifjúságért, akkor talán egyszer valakik nagyon hálásak lesznek nekünk azért, hogy egyházmegyénkben minden kis faluban maradt katolikus közösség.
Laci atya
