Ajánló

Gratulálunk a magyar csapatnak!- Véget ért a papi foci EB

Véget ért a papi teremlabdarúgó Európa bajnokság, fiaink az 5. helyen végeztek a 15 csapatot felvonultató mezőnyben
Két mérkőzésről egy kicsit bővebben:

5. helyért
 MAGYARORSZÁG – Fehéroroszország 1-0
IMG_9764Végig mi uraltuk a játékot, több 100%-os ziccert is kihagytunk, de nyertünk és itt csak ez számított.
Egy kontratámadás végén Farkas Lászlót az alapvonalnál csak szabálytalanul tudta megállítani ellenfelünk. A pontrúgást a sértett remekül tálalta Ádám Miklós elé, aki a kapuba lőtt, eldöntve ezzel a mérkőzést és az ötödik hely sorsát.
A csapattagok így látták az Európa bajnokságot:
Kiss-Rigó László a csapat kapusa: Kiváló eredményt értünk el, lelkes játékkal. Igazi, közösségi élmény volt. Igyekeztem én is hozzátenni a játékommal a csapat sikeréhez. Remélem sok papnak is példát mutattunk, hogy érdemes focizni, sportolni, mert ez jó a testnek és léleknek is.
Fejes Csaba: Sokat fejlődtünk, előre léptünk minden tekintetben. Van egy játékstílusunk, ami a szervezett védekezésből indul és ez jól is működött.
Az ollózásom Szlovákia ellen?
Magasan érkezett a labda és mindenképpen megakartam játszani valahogy és próbáltam a közönségnek is kedvezni. Jól esett, hogy megtapsoltak a nézők.
Barazsuly István: Színvonalas torna volt. A csapat egysége volt a sikerünk titka. Ha többször tudnánk közösen edzeni, akkor előrébb is léphetnénk, de most ez volt a maximum.
Moldván Tibor:  Magabiztos, jó játék, egymásért küzdő társaság.  Nagy élmény volt játszani.
Farkas László: Egyre erősebb a mezőny, növekszik a létszám, 15 csapat még soha sem volt. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk, büszke vagyok a csapatra!
Bozóky Imre válogatottunk edzője: Kiváló eredmény egy lelkes , összetartó társaságtól.
Büszke vagyok a csapatra, közeledünk a legjobb négyhez.
Döntő Portugália – Lengyelország 2-1 (1-0)

A szlovák keresztény tv élőben közvetítette az  EB-döntőjét is, ami remek program volt.
Érezhető volt, hogy mindkét csapat arra törekszik, hogy ne kapjon gólt és elöl majd csak találnak egyet. Ez a portugál papoknak sikerült, hiszen egy támadás végén az oldalvonalról lőtték egy gólt, a lengyel portás ezt nagyon elnézte. Ez volt az első kapott góljuk a tornán.
Rá egy percre rá kis híján jött a válasz egy szabadrúgás kombináció után, de a labda a kapufán csattant.

Zúgott is a Polska, Polska a lelátóról, érezhetően a többség nekik szurkolt.
5-6 perc telt el a második félidőből, amikor újból betaláltak a luzitánok, középről, 18m-ről lőtt nagy gólt a címvédő a bal alsó sarokba.
Lengyel testvéreinknek semmi sem akart összejönni, de három perccel a lefújás előtt a bal szélen kilépett a támadójuk és higgadtan a kapu közepébe lőtt. A hátralévő időben mindent megtettek az egyenlítésért, de a portugálok megőrizték minimális előnyüket és ezzel megvédték címüket. Jöhetett a fieszta, egy kupacban táncolt, ugrált az egész csapatuk.

A torna legjobb kapusának járó díjat: Kiss-Rigó László vehette át.

A magyar válogatott tagjai: Ádám Miklós, Barazsuly István, Bejan-Topsi Valentin, Farkas László, Fejes Csaba, Jármi Zoltán, Kiss-Rigó László, Moldván Tibor, Stefán Zoltán, Veress Zoltán.
Edző: Bozóky Imre

 A torna végeredménye:

1. Portugália
2. Lengyelország
3. Horvátország
4. Bosznia-Hercegovina
5. Magyarország
6. Fehéroroszország
7. Szlovákia
8. Ukrajna
9. Románia
10. Ausztria
11. Olaszország
12. Montenegró
13. Csehország
14. Kazahsztán
15. Szlovénia

Farkas Zsolt

A papi foci EB korábbi hírei itt , és itt és itt elérhetőek.