Van egy kérdésem

Egyszer kérdeztem valamit Istentől…

Egyszer kérdeztem valamit Istentől, amire kaptam választ. Az idő múlásával módosulhat a válasz és újra fel kéne tennem azt a kérdést? A kérdés egész életre kiható volt. De ha ezalatt az idő alatt a döntésiem miatt megváltozott a válasz és mégis csak más válasz most már a helyes, akkor keressem az új választ? Vagy legyek kitartó, mert ez csak egy “próbatétel”?

Felelőtlenség lenne erre most így ismeretlenül válaszolni, főleg, ha egész életre kiható dologról van szó. Személyes beszélgetésben szívesebben keresném Veled erre a választ, s azt ajánlom, hogy lelki vezetőddel alaposabban beszéld át ezt a kérdést, s imában is kérd el Isten válaszát. Néhány általánosságot mondhatok csupán azok kedvéért, akiket felcsigázott a kérdésed:

1. Ha valaki végérvényesen elkötelezte magát pl. a házasságban vagy a papságban, s a szentség felvételével ezt a döntését megpecsételte, akkor egészen biztos, hogy próbatételről van szó. Amikor pl. olyan ötlete támad, hogy talán egy másik férfival/nővel boldogabb lenne az élete, vagy a másik hivatást kellett volna választani, még akkor is, ha később rájön pl., hogy nem jól döntött, pl. nem tiszta indítékkal döntött egyik vagy másik hivatás mellett. Pl. ha valaki szereplésvágyból lett pap, vagy valaki azért nősült meg inkább, mert félt attól, hogy mit szólnának a családtagjai, ha pl. papságra szóló isteni hívásnak engedne. Loyolai Szent Ignác azt mondja, hogy bár az ilyen döntés nem látszik Istentől jött hívásnak, ezért bánja meg, hogy nem egyenes szándékkal vagy rosszul döntött, de teljes erejével „azon legyen, hogy jó életet éljen ebben a választásban”. Azaz, hogy maradjon meg abban az életállapotban, amire rátette életét, mert Isten csak állapotbeli kötelességeinek teljesítésén keresztül tudja őt megszentelni. Isten tiszteletben tartja, hogy olykor rosszul döntünk, de nem támogat minket abban, hogy ne vállaljunk felelősséget a döntéseinkért, s „játszadozzunk” mások életével.

2. Ha nem visszavonhatatlan döntésekről van szó, s nem egész életre szóló döntésekről, akkor azt érdemes keresnünk, hogy mi a jelen pillanatban Isten akarata. A tegnapi válaszok a holnap kérdéseire, nem biztos, hogy alkalmazhatók. Bár Isten nem szokott látványos huszárvágásokat csinálni. Ő nem következetlen szélhámos, aki egyszer az egyik irányba cibál minket, majd az ellenkező irányba. A válaszainak mindig van egy belső koherenciája, mert Ő hűséges, s önmagát nem tagadhatja meg, de ez a belső összerendezettség számunkra az időben bontakozik ki. Ha a jelen pillanatban megteszem Isten megértett akaratát, akkor a következő pillanatban tisztábban fogom érteni az arra a pillanatra vonatkozó szándékát.

3. Végül Isten akaratát nem úgy kell elképzelni, mint egy szabad döntéseinktől függetlenül, számunkra előre megírt forgatókönyvet, amelytől a legkisebb mértékben sem térhetünk el. Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Néha nekünk nem áll össze a kép. Nem értjük, miért kellett az a szenvedés vagy az a vargabetű az életünkben. Talán nem is kellett. Egy biztos: így történt. S ami még ennél is biztosabb: „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”. Ha egy kézzel szőtt alkotás fonákját nézzük, akkor kusza szálakat és göcsörtös csomókat látunk. Ez az, amit az emberi szabadságunkkal összehozunk itt a földön, de ha Istent szeretők vagyunk, s átadjuk neki az életünket, akkor látni fogjuk, ahogy Isten összerendezi a szálakat a színes oldalon, s mindig azt nézi, hogy egy-egy félrecsúszott csomóból milyen szépséget lehet kihozni, vagy, ha egyszer jobbra indítottuk el a szálakat és nem balra, akkor arra mi az Ő következő ötlete és válasza. Életünk tehát egy figyelmes Istennel együtt alkotással teremhet mindig új szépséget. Isten mai válaszát és akaratát számunkra, olykor bizony befolyásolhatják tegnapi döntéseink. Isten ugyanis Atya, aki magához akarja szeretgetni gyermekeit, s nem egy zsarnok, aki keresztülveri rajtunk akaratát, mint egy tőlünk függetlenül felettünk lebegő sorsot vagy vak végzetet (fátum). Ha nem sikerült bennünket arra vezetnie szeretetével, amerre eredetileg szeretett volna, akkor nem sértődik meg, velünk jön, s kíséri fonalvezetésünket, keresve az új helyzetben, hogy mi a legtöbb, amit kihozhat gyermekeiből az ő fejlődésük és boldogságuk érdekében. Életünk szövetét együtt szőjük Istennel.

Farkas László atya