AZ IGAZI SZABADSÁG:
Egy másik helyen azt mondja Isten, hogy „akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére” (1Kor 10,31). Arról beszél, hogy az étkezés, ilyen értelemben a partizás is, és minden, amit teszünk, vagy Istendicsőítés, vagy semmi sem Istendicsőítés az életünkben. Ezért megkérdezem, hogy hogyan tudod Istent megdicsőíteni úgy, hogy egy buli nélkülözhetetlen tartozékának tartod az alkoholt.(?!) Nem az ellen beszélek, hogy egy buliban vagy szórakozóhelyen ne igyál meg egy sört (ha már nagykorú vagy), hogyha úgy gondolod, hogy most ezt barátilag megtehetnéd, vagy jól esne, hiszen „minden szabad nekem – mondja Szent Pál –, de nem minden hasznos.” (1Kor 6,12) „Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára!” (Gal 5,13)
Legyen szabadságunk arra, hogy jóízűen megigyunk egy pohár bort, mint az ünnepi alkalom tartozékát. De a problémák ott kezdődnek, mikor a szórakozás és az alkohol már csaknem elválaszthatatlanul együtt van a fejünkben, és a bulinak már mindenképpen tartozéka az alkohol, és nem is tudjuk nélküle elképzelni. Igazából a bulinak egyetlen elmaradhatatlan tartozéka van, Jézus. Ahova vele nem mennél el, oda ne menj el. Ahova őt nem vinnéd el, oda te sem vagy való. Tudjuk, hogy Jézus elment a lakodalomra, vagy a vámosok közé, vagy szóba állt az utcanőkkel, de sosem hasonult hozzájuk, hanem fölemelte őket. Egy kicsit veszélyes ez a gondolat, de igaz, hogy a virág a trágyadombon is virág. Tehát előfordulhat, hogy körülötted trágyadomb van, vagy erkölcsi züllöttség, de te maradj virág!
Ugyanakkor honnan tudod, hogy te akkora lelki ember vagy, hogy az, amit oly sok hívő, erős hitű keresztény embernek nem sikerült megcsinálni, az majd neked sikerülni fog? Például egy megtörtént esetben a diszkóban térítgető lelkész a végén lejáratta a szolgálatát, mert annyira a világ nyelvén akart beszélni, hogy észrevétlenül maga is behasonult és lealjasult arra a szintre, ahogy ott szórakoztak. Nem is könnyű, amire hív bennünket ez az ige, hogy akár esztek, akár isztok, akár fociztok, akár buliztok, akár zenét hallgattok, tegyetek mindent Isten dicsőségére.
Emlékszem, amikor kispapokkal országos focibajnokságot tartottunk, hogy milyen nehezen éltük meg ezt. Ez mindig figyelmeztet engem arra, hogy mennyire erős bennünk a régi ember ösztöne, a nyerni akarás. A sport, ami nagyszerű szórakozás tud lenni, lehetne istendicsőítéssé. A magyar papi válogatottban például Isten dicsőségére és Hazámért szoktam teljes erővel hajtani küzdeni, ha belehalok is. Nem szoktam szándékosan szabálytalan lenni, de emlékszem, hogy ezen a kispap tornán tétmeccsen talán döntőbe jutásért játszottunk, és az egyik fiú bejutott a kapunk elé, és nem tudtam máshogy megakadályozni, mint hogy hátulról összeakasztottam a lábait. Annyira erős volt bennem a nyerni akarás, hogy egy szabálytalansággal, és igazából tisztességtelen durva módon vetettem véget a támadásuknak. Nem vagyok rá büszke. Sokszor felidéződik bennem ez a szégyenfolt. Nem dicsőítettem meg az Istent testemben. (Laci atya)
