Ajánló

„Alkosson minden nemzet egy közösséget” – Szentségimádás Krisztus Király előestéjén

Alkosson minden nemzet egy közösséget, ahogy a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottóját adó 87. zsoltárban olvassuk. November 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén – immár harmadik alkalommal – gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra, hogy meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”.

Imádkozzunk mindazokért, akik még nem találkoztak Vele. Segíts a szentségimádás létrejöttében a plébániádon, közösségedben, és jelentkezz a corpusdomini.iec2020.hu oldalon, vagy csatlakozz ugyanitt egy helyszínhez. Bízunk benne, hogy veled együtt fogjuk imádni a világmindenség Királyát, Jézust.

A legutóbbi világméretű szentségimádás híre megjelent többek között a tajvani katolikus hetilapban is. A hívó szóra 35 plébánia és közösség csatlakozott a szentségimádáshoz. Mexikó egyik városából a következő üzenet érkezett: „Együtt imádkozunk veletek! Ott leszünk a Kongresszuson is!” Az egyik magyarországi résztvevő úgy fogalmazott, már évtizedek óta jár templomba, de egészen újfajta imamódot talált most a szentségimádással, amit innentől sokkal gyakrabban fog alkalmazni. Egy kanadai beszámolóban azt írták, hogy bár csak hárman tudtak összejönni a szentségimádásra, de hatalmas erőt adott nekik a tudat, hogy ezekben az órákban szerte a világon több tízezren ugyanúgy imádkoznak az Oltáriszentség előtt, mint ők.

Mit kell tenned, ha csatlakozni szeretnél?

– Keress olyan helyet a honlap térképén, ahol már van szentségimádás és november 23-án csatlakozz hozzájuk! A portálon is van lehetőséged előre jelezni a részvételed, hogy lássuk, milyen sokan vagyunk egy-egy helyszínen! Tavaly 40 országban több mint negyvenezren csatlakoztunk!

– Ha nincs a környékeden szentségimádási lehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben szervezz a helyi plébánossal, templomigazgatóval, szerzetesi elöljáróval egyeztetve szentségimádást.

– Imádkozhattok a kihelyezett Oltáriszentség előtt csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve, gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal, idősekkel. Bevonhatsz zenészeket, imacsoportokat, Rózsafüzér Társulatokat, közösségeket, iskolákat és mindenkit, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Urával.

– Lehetőséged van feliratkozni hírlevelünkre, aminek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszus előkészítése, és első kézből értesülhetsz a programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

A korábbi világméretű szentségimádási alkalmak során 17:00 órát jelöltünk meg kezdési időpontként és 60 percet javasoltunk az egyes alkalmak időtartamára. A délután 5 óra most is megmarad, de csak mint javasolt kezdési időpont, minden közösség akkor csatlakozik, amikor tud és annyi időre, ameddig szeretne!

„Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »minden nap, a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül. November 23-án szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. Vegyünk részt ezen a közös imádáson minél többen, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!”
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek