A XX. század pápái (5.)
XXIII. János
Angelo Giuseppe Roncalli Olaszországban, a Bergamo melletti Sotto il Montéban 1881. november 25-én született. 12 testvére között ő volt a negyedik gyermek a családban. Büszke volt arra, hogy szegény családból jött, és szegényen is halt meg. A Roncalli családban a gyerekeket a példa és a családi fegyelem neveli: a közös esti rózsafüzér és imádságok, szeretet és harmónia kíséri a szántóföldi kemény munkát.
A falu gyermekei már tízéves korukban keményen dolgoztak. Angelo Giuseppe azonban jó tanulmányi eredményei és elhivatott tudásszomja miatt először a helyi plébánosnál tanult, majd 12 évesen bekerülhetett Bergamóban a harmadik gimnáziumi osztályba.
A papi hivatás egyértelmű volt számára, jó eredményei miatt felettesei Rómába küldték tanulmányai befejezésére, és 1904. augusztus 10-én pappá szentelték. Első szentmiséjét a Szent Péter Bazilikában celebrálta.
Az I. világháborúban kórházi lelkészként szolgált Bergamoban, 1921-ben XV. Benedek pápa Rómába rendelte, és itt a missziók anyagi támogatását szervezte.1925-ben Bulgária apostoli vizitátora lett, 1934-től pedig Görögország és Törökország pápai delegátusa lett.
Az isztambuli Páduai Szent Antal-bazilika hatalmas neogót épülete előtt egy szobor áll: XXIII. János szobra. Kezén békegalamb ül, a talapzaton elhelyezett tábla pedig azt hirdeti: „A török nép barátja”. (Magyar Kurír)
Kiemelkedő e tekintetben az, amit a II. világháborúban Isztambulban tett, az ottani német nagykövet, Franz von Papen közreműködésével. Többek közt sikerült megmentenie 600 zsidógyerek életét. Évtizedekkel később Papen eskü alatt vallotta XXIII. János boldoggá avatási eljárása során, hogy Roncalli isztambuli apostoli delegátusként 24 ezer zsidót mentett meg: papírokkal, ruhával és pénzzel segítette őket. Rónay Tamás írja a „Forgószél a Vatikánban – XXIII. János életútja” című könyvében, hogy „a vészkorszak idején Roncalli több ezer olyan személyi dokumentumot küldött Angelo Rotta budapesti apostoli nunciusnak, amely lehetővé tette a magyarországi zsidók számára a Palesztinába való bevándorlást. Ezzel ugyancsak több ezer ember életét mentette meg”. (Szent Kereszt Plébánia)
1944-ben párizsi nuncius lett. Az egyházellenes Franciaországban az ott töltött 9 év alatt szinte minden réteggel megtalálta a kapcsolatot. 1950-ben ellátogatott Észak-Afrikába, 38 nap alatt tízezer km-t utazott autóval. 1952-től az UNESCO-nál a Vatikán állandó képviselője lett. 1953-ban lett bíboros, és egyben Velence pátriárkája. Velencében végre azt teheti, amit szeret: közel kerül híveihez. Körbejárja az egyházmegyét, és sokat sétál Velencében, szívesen fogadja bármelyik hívét. Innen indul 1958-ban a konklávéra, amiről azt gondolja, csak egy utazás, és hamarosan visszatérhet szeretett hívei közé.
1958. október 28-án, 77 éves korában választották pápává.
Ő volt a „jó pápa”, egyszerű embersége, közvetlensége, derűje, jó humora és nagylelkűsége miatt nagyon szerették az emberek.
Pápaként is a „jó falusi pap” mintáját élte, aki nem tűnik ki a többiek közül, de nagy szeretettel szolgálja övéit és Istent. Pápaválasztása után így fogalmazott:
„Én nem vagyok nagy szent, nagy politikus vagy nagy tudós, mint az elődeim. De velem jó dolgotok lesz”.
Többen egy átmeneti időszak jelentéktelen egyházi vezetőjét látták benne. Megválasztása után 3 hónappal rácáfolt erre a képre: kijelentette, hogy egyetemes zsinatot kíván összehívni, valamint az egyházi törvénykönyvet kívánja felújítani.
Miután elhangzottak a pápa szavai, szó sem volt ünneplésről, még óvatos tapsot sem lehetett hallani. Csak ott álltak teljes némaságban. Aztán a hátsó sorokból valaki mégiscsak elkiáltotta magát: „Éljen a zsinat!” Valamelyest azonban levont az érzelmi kitörés jelentőségéből, hogy az illető nem egyházi személyiség, hanem egy újságíró volt. (Rónay Tamás, Népszava)
1962. október 11-én nyitotta meg a 21. egyetemes zsinatot, melynek alapgondolata az aggiornamento, a korszerűsödés terve volt. Több, mint 2500 püspök érkezett az ünnepélyes megnyitóra és 18 nem katolikus egyház – elfogadva a pápa meghívását – küldött hivatalos megfigyelőt a zsinatra.
(Forrás: Magyar Kurír)
Az egyházi élet megújulását rendkívül fontosnak tartotta. A katolikus egyház és a világ közti kibékülést, valamint az ökumenizmust hirdette, az elítélés helyett a megbékélést. Többször is kijelentette, „legfőbb vágyam, hogy az egyházat megtérítsem”.
A zsinat lehetővé tette, hogy a Szentmiséket minden nép a saját nyelvén hallja, és egyben a saját nyelvén imádkozza végig.
A New York-i Time magazin 1962-ben az Év Emberének választotta. Közvetlenségével, optimizmusával szinte mindenkivel, hívővel és nemhívővel megtalálta a közös hangot. (Az amerikaiak sok utazása miatt Johnnie Walkernek nevezték.)
A kubai rakétaválság idején segítette a kapcsolatfelvételt Kennedy és Hruscsov között.
Leghíresebb enciklikája a Pacem in Terris (Béke a földön)
Még nem ért véget a zsinat, amikor 1963. június 3-án halt meg gyomorrákban.
II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án avatta boldoggá, emléknapja október 11. a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának dátuma lett. Ferenc pápa avatta szentté 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján. Ugyanekkor avatta szentté II. János Pál pápát is.
(Forrás: Cultura.hu)
„Ne a félelmeidtől kérj tanácsot, hanem a reményeidtől és az álmaidtól. Ne a kudarcaidon gondolkozz, hanem a még meg nem valósított lehetőségeiden. Ne azzal foglalkozz, amit megpróbáltál, de nem sikerült, hanem azzal, amit még lehetőséged van megtenni.” (XXIII. János)
