„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5, 3)
Kedves fiatalok,
Mélyen belevésődött emlékezetembe az a rendkívüli találkozás, amelyet Rio de Janeiró-ban éltünk át, a XXVIII. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával, a hit és a testvéri összetartozás nagy ünnepén! A derék brazil emberek olyan tárt karokkal fogadtak bennünket, mint a Megváltó Krisztus szobra, amely a Corcovado csúcsáról uralja a Copacabana-i tengerpart csodálatos látványát. A tenger partján Jézus megismételte hozzánk meghívását, hogy mindnyájan legyünk hithirdető tanítványai, fedezzük fel, hogy a hit életünk legdrágább kincse és ezt a kincset osszuk meg másokkal, éljenek bár közel vagy távol, korunk legtávolabbi pereméig – akár földrajzi, akár egzisztenciális értelemben.
A fiatalok interkontinentális zarándoklatának következő állomása Krakkó lesz 2016-ban. Az oda vezető utat kísérendő, a következő három évben szeretnék együtt elmélkedni veletek az evangéliumi boldogságokról, amelyekről Máté evangéliumában olvasunk (5,1-12). Ebben az évben a legelsőről fogunk elmélkedni: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3); 2015-ben ezt javaslom: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8), végül 2016 témája ez lesz: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).
1. A nyolc boldogság korszakalkotó ereje
Mindig jót tesz nekünk, ha elolvassuk és átelmélkedjük a nyolc boldogságot! Jézus ezt első nagy prédikációja keretében mondta el a Galileai-tó partján. Nagy volt a tömeg és ő felment egy hegyre, hogy onnan tanítsa követőit, ezért nevezik ezt az alkalmat „hegyi beszédnek”. A Bibliában a hegy mindig az a hely, ahol az Isten megmutatkozik és Jézus, aki a hegyről beszél, úgy áll előttünk ezért, mint isteni tanítómester, az új Mózes. Mit közöl velünk? Jézus az élet útjáról beszél, arról az útról, amelyen ő maga is jár, sőt, ami ő maga, és úgy beszél róla, mint a valódi boldogság útjáról. Jézus egész életében, a betlehemi barlangban történt születésétől egészen kereszthaláláig és feltámadásáig a nyolc boldogságot testesítette meg. Az Isten országának minden ígérete benne teljesedett ki.
Amikor Jézus meghirdeti a nyolc boldogságot, arra hív bennünket, hogy kövessük őt, hogy vele együtt járjuk a szeretet útját, az egyetlen utat, amely elvezet az örök életre. Nem könnyű ez az út, de az Úr biztosítja számunkra kegyelmét és azt, hogy nem hagy bennünket magunkra. Életünkben folyton jelen van a szegénység, a megpróbáltatások, a megaláztatások, az igazságosságért folytatott küzdelem, a mindennapos megtérés fáradsága, a törekvés, hogy a szentségre való meghívásunk szerint éljünk, az üldöztetés és számos egyéb kihívás. Ám ha megnyitjuk az ajtónkat Jézus előtt, ha megengedjük, hogy ő belépjen személyes történelmünkbe, ha osztozunk vele örömeinkben és fájdalmainkban, olyan békét és örömet tapasztalhatunk meg, amelyet csak Isten, a végtelen szeretet képes megadni a számunkra.
Jézus nyolc boldogsága korszakalkotó újdonságot hordoz, a boldogság egy olyan mintáját, ami szöges ellentétben áll azzal, amit a média és a közgondolkodás sugall. A világi gondolkodás számára botrány, hogy Isten eljött, hogy egy legyen közülünk és meghalt egy keresztfán! E világ logikája szerint azok, akiket Jézus boldognak mond, a „vesztesek”, a gyengék. Amit minden fölé állít a világ, az a minden áron elért siker, a jólét, a hatalom önhittsége, az önmagunk mások elé helyezése.
Jézus arra hív bennünket, kedves fiatalok, hogy válaszoljunk az ő élet-javaslatára, hogy döntsük el, melyik úton akarunk haladni, hogy elérjük a valódi örömöt. Ez nagy kihívás a hitünk felé. Jézus nem félt tőle, hogy megkérdezze tanítványait: valóban akarják-e követni, vagy inkább más utat akarnak követni (vö. Jn 6,67). És a Péternek nevezett Simonnak volt mersze így válaszolni: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68). Ha „igent” tudtok mondani Jézusnak, fiatal életetek megtelik értelemmel és termékennyé válik.
2. A boldogság bátorsága
De mit jelent az, hogy valaki „boldog” (görögül)? Boldognak lenni azt jelenti, hogy valaki örömben él. Mondjátok meg: valóban vágyakoztok a boldogságra? Ebben a korban, amely a boldogságnak annyiféle látszatát kínálja fel, az a veszély fenyegeti az embert, hogy beéri kevéssel, hogy az élete „kicsinyes” lesz. Vágyjatok nagy dolgokra! Szélesítsétek ki a szíveteket! Ahogy boldog Piergiorgio Frassati mondta: „aki hit nélkül él, akinek nincsen kincse, amit védelmezzen, nem áll folyamatos küzdelemben az igazság mellett, az nem igazi életet él, csak látszat-életet. Nekünk nem elég a látszat-élet, az igazit akarjuk élni” (G. Frassati levele I. Boninihez, 1925. február 27). Piergiorgio Frassati boldoggá avatásának napján, 1990. május 20-án II. János Pál azt mondta róla, hogy „a nyolc boldogság embere” (a szentmise prédikációjából: AAS 82 [1990], 1518).
Ha engeditek, hogy valóban felszínre törjenek szívetek legmélyebb törekvései, rádöbbentek, hogy olthatatlan vágy él bennetek a boldogságra, és ez lehetővé fogja tenni a számotokra, hogy leleplezzétek és elutasítsátok azt a sok „olcsó” ajánlatot, amely körülvesz benneteket. Amikor a sikert, a gyönyört, a birtoklást keressük önző módon és a bálványainkká tesszük ezeket, átélhetünk ugyan mámoros pillanatokat, az elégedettség csalóka érzését is, de végül rabszolgákká válunk, nem leszünk soha elégedettek, mindig többre vágyunk. Nagyon szomorú látni a „jóllakott”, de gyenge fiatalságot.
Szent János ezt írta a fiataloknak: „erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van, és legyőztétek a gonoszt” (1 Jn 2,14). Azok a fiatalok, akik Krisztust választják, erősek, az Ő igéjéből táplálkoznak és nem más dolgokkal akarnak „jóllakni”. Legyen bátorságotok szemben haladni az árral. Legyen meg a bátorság bennetek, hogy a valódi boldogságot válasszátok! Mondjatok nemet az ideiglenes, felületes, selejtes dolgok kultúrájára, amely nem tart titeket képesnek arra, hogy felelősséget vállaljatok és szembe nézzetek az élet nagy kihívásaival!
3. Boldogok a lélekben szegények…
Az első boldogság, amely a következő Ifjúsági Világtalálkozó témája lesz, boldognak hirdeti a lélekben szegényeket, mivel az övék a mennyek Országa. Egy ilyen korban, amikor annyian szenvednek a gazdasági válságtól, a szegénység és a boldogság összekapcsolása nem tűnik helyénvalónak. Hogyan lehet a szegénységet áldásként felfogni?
Először is kíséreljük meg, hogy megértsük, mit is jelent a lélekben szegény kifejezés. Amikor az Isten Fia emberré lett, a szegénység, a kiüresítettség útját választotta. Ahogyan Szent Pál mondja ezt a filippiekhez írt levelében „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (2, 5-7). Jézus Isten, aki levetkőzi a dicsőségét. Ebben látjuk Isten döntését a szegénység mellett: gazdagból szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson a maga szegénysége révén (vö. 2 Kor 8,9). Ezt a misztériumot szemléljük Betlehemben, ahol Isten Fiát a jászolban láthatjuk, és ezt látjuk a kereszten is, ahol kiüresítettsége beteljesül.
A görög ptokhósz (szegény) jelzőnek nem csupán anyagi jelentése van, hanem „koldust” is jelent. Összefügg a zsidók fogalmával, az anawim-mal, „Jahve szegényeivel”, amely alázatra, korlátaink és létünk szegénységének tudatosságára utal. Az anawim-ok bíznak az Úrban, tudják, hogy tőle függenek.
Jézus, akit jól látott maga előtt Lisieux-i Kis Szent Teréz, megtestesülésében úgy áll előttünk, mint koldus, akinek a szeretetünkre van szüksége. A Katolikus Egyház Katekizmusa úgy beszél az emberről, mint „Isten koldusa” (2559.sz.) és azt mondja, hogy az imádság Isten szomjúságának találkozása a mi szomjúságunkkal (2560.sz.).
Assisi Szent Ferenc nagyon jól megértette a lélekben szegények boldogságának titkát. Ő Isten nagyságát és saját kicsinységét abban ismerte fel, amikor a leprás személyén keresztül és a feszületről szólt hozzá Isten. Imádságában Isten Szegénykéje órák hosszat kérdezte az Urat: „Ki vagy te? Ki vagyok én?” Elvetette a gazdag és gondtalan életet, hogy eljegyezze „Szegénység asszonyt”, hogy Jézus nyomába szegődjön, és szó szerint kövesse az Evangéliumot. Ferenc a szegény Krisztus követését és a szegények iránti szeretetet egymástól elválaszthatatlan módon élte meg, mint egyazon éremnek két oldalát.
Feltehetnétek tehát nekem a kérdést: hogyan érhetjük el kézzelfoghatóan, hogy ez a lélekben szegénység az életstílusunkká váljon, ténylegesen áthassa életünket? Három pontban fogok erre válaszolni.
Mindenekelőtt igyekezzetek szabadoknak lenni a dolgokkal szemben. Az Úr evangéliumi életstílusra hív meg bennünket, amit a józanság jellemez, ami nem enged a fogyasztói kultúrának. Arról van szó, hogy keresnetek kell a lényeges dolgokat, meg kell tanulnotok megszabadulni a sok felesleges és haszontalan dologtól, amely fojtogatja az embert. Szakadjunk el a birtoklás iránti vágytól, a bálványozott, azután pedig elpazarolt pénztől. Helyezzük Jézust az első helyre. Ő tud megszabadítani bennünket azoktól a bálványoktól, amelyek szolgaságba hajtanak. Bízzatok Istenben, kedves fiatalok! Ő ismer és szeret bennünket, és soha nem feledkezik meg rólunk. Ahogyan gondoskodik a mező liliomairól (vö. Mt 6,28), nem fogja engedni, hogy bármiben is hiányt szenvedjünk. Ahhoz is, hogy túllépjünk a gazdasági válságon, késznek kell rá lennünk, hogy megváltoztassuk az életstílusunkat és elkerüljük a rengeteg pazarlást. Ahogyan szükség van a boldogság bátorságára, ugyanúgy ahhoz is bátorság kell, hogy józanok maradjunk.
Másodsorban ahhoz, hogy megéljük ezt a boldogságot, mindnyájunknak meg kell térnie a szegényekhez fűződő kapcsolatunk tekintetében. Gondoskodnunk kell róluk, érzékenynek kell lennünk szellemi és anyagi természetű szükségleteikre. Rátok, fiatalokra bízom különösképpen azt a feladatot, hogy az emberi kultúra középpontjába állítsátok a szolidaritást. A szegénység régebbi és újabb formáival (a munkanélküliséggel, a kivándorlással, mindenféle függéssel) szemben kötelességünk ébernek és tudatosnak lennünk, le kell győznünk a közönyösség kísértését. Gondoljunk azokra is, akik úgy érzik: őket nem szeretik, akiknek nincsen reményük a jövőjükre nézve, nem akarnak semmibe sem belefogni, mert elbátortalanodtak, csalódottak és félnek. Meg kell tanulnunk a szegények mellé szegődni. Ne csak a szánk legyen tele a szegényekről szóló szép szavakkal! Találkozzunk velük, nézzünk a szemükbe, hallgassuk meg őket! A szegények számunkra kézzelfogható alkalmat jelentenek, hogy találkozzunk magával Jézussal, megérintsük az ő szenvedő testét.
Ugyanakkor – és ez a harmadik pont – a szegények nem csupán olyan személyek, akiknek adhatunk valamit. Ők is sok mindent adhatnak és taníthatnak minekünk. Sokat tanulhatunk a szegények bölcsességéből! Gondoljatok csak a XVIII. század egyik szentjére, Benedetto Giuseppe Labréra, aki Róma utcáin aludt és az emberek adományaiból élt, és számos ember, köztük nemesek és főpapok lelki tanácsadójává vált. Bizonyos értelemben a szegények olyanok nekünk, mint a tanítóink. Arra tanítanak, hogy az emberi személy nem annyit ér, amennyit birtokol, amennyit a bankszámlája mutat. A szegény, az anyagi javak híján élő ember is őrzi a maga méltóságát. A szegények sok mindenre megtaníthatnak bennünket az alázattal és az Istenbe vetett bizalommal kapcsolatban is. A farizeusról és a vámosról szóló példabeszédben (Lk 18,9-14), Jézus az utóbbit példaként állítja elénk, mivel alázatos és elismeri, hogy bűnös. A szegény özvegyasszony is, aki két fillért dob a templom perselyébe a nagylelkűség példája: azé az emberé, akinek nincs pénze vagy csak kevés, és mindenét odaadja (Lk 21,1-4).
4. …mert övék a mennyek országa
Jézus evangéliumának központi témája az Isten országa. Jézus, személyében maga az Isten országa, az Emmanuel, a velünk lévő Isten. Isten országa pedig az ember szívében ver gyökeret, ott tud növekedni. Az ország egyszerre ajándék és ígéret. Jézusban már megkaptuk ezt az adományt, ám még be kell teljesednie. Ezért imádkozunk minden nap az Atyához: „Jöjjön el a Te országod”.
Nagyon mély kapcsolat fűzi össze a szegénységet az evangelizációval, az előző Ifjúsági Világtalálkozó témáját – „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19) – és az ideiét: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Az Úr szegény Egyházat akar, amely képes evangelizálni a szegényeket. Amikor elküldte a tizenkét apostolt, Jézus ezt mondta nekik: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét” (Mt 10,9-10). Az evangéliumi szegénység alapvető feltétel ahhoz, hogy Isten országa elterjedhessen. A legszebb és legőszintébb örömet életemben mindig szegény embereknél láttam, akiknek alig volt mibe kapaszkodniuk. Korunkban az evangelizáció csak az öröm terjedése révén lehetséges.
Ahogy láttuk, a lélekben szegények boldogsága irányt szab istenkapcsolatunknak, a dolgokhoz fűződő viszonyunknak és a szegények felé fordulásunknak. Jézus példáját és szavait követve észre kell, hogy vegyük, mennyire rászorulunk a megtérésre, arra, hogy a birtoklás („többet birtokolni”) logikája felett a létezés („többnek lenni”) logikája legyen úrrá. A szentek sokat segíthetnek benne, hogy megértsük a boldogságok mélyebb értelmét. II. János Pál boldoggá avatása Húsvét második vasárnapján ilyen értelemben tölti el örömmel a szívünket. Ő lesz az Ifjúsági Világtalálkozó nagy védőszentje, aki ezt kezdeményezte és vezette. A szentek közösségében továbbra is atyátok és barátotok lesz ő.
Áprilisban lesz annak is a harmincadik évfordulója, hogy a fiatalok átvették a Megváltás Jubileumának keresztjét. Pontosan ebből a szimbolikus gesztusból kiindulva kezdte meg II. János Pál a fiatalok világméretű zarándokútját, amely azóta is a világ mind az öt földrészét járja. Sokan emlékeznek azokra a szavakra, amelyekkel 1984 Húsvétján a pápa gesztusát kísérte: „Kedves fiatalok! A Szentév lezárultával rátok bízom ennek a Jubileumi évnek a jelét, Krisztus keresztjét! Vigyétek el a világba, mint annak a szeretetnek a jelét, amelyet az Úr Jézus az emberiség iránt érez és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül a meghalt és feltámadt Krisztusban van üdvösség és megváltás”.
Kedves fiatalok, a Magnificat, a lélekben szegény Mária éneke annak az éneke, aki megéli a boldogságokat. Az Evangélium öröme a szegény szívből fakad, amely képes az Urat dicsőíteni és képes csodálni az Úr műveit, mint a Szűzanya szíve, akit minden nemzedék „boldognak” nevez (vö. Lk 1,48). Ő, a szegények édesanyja és az új evangelizáció csillaga, segítsen nekünk megélni az Evangéliumot és megtestesíteni a boldogságokat az életünkben, hogy legyen bátorságunk a boldogságra.
Vatikán, 2014. január 21-én, Szent Ágnes szűz és vértanú ünnepén
FERENC pápa
