Sokan találkozhattunk már Szegedi László atya kiforrott teológiájával, néha számunkra túl magas gondolataival, esetleg hittankönyveivel, vagy lehet, hogy csak hallottunk róla, és tudjuk, hogy ő volt Szűz Mária eszköze a régiók elindításában. Nem régiben ismét tollat ragadott, és elkezdte összefoglalni Isten országáról szóló teológiáját. Ez a téma központi gondolatai közé tartozik. És valóban, izgalmas téma. Advent apropóján most meghívunk Titeket, hogy olvassátok velünk előadásait, hiszen épp arra várunk, hogy újra közénk testesüljön az, Aki elhozta nekünk az Országot.
2. elmélkedés A FÖLDI ISTEN ORSZÁGÁNAK ELŐZMÉNYEI
A tizenkét éves Jézus, amikor szülei rátaláltak a templomban, azt mondta szüleinek: „Atyám dolgaiban kell lennem.” (Lk 2,49) Jézus kamasz gyerek. Először tesz nagyobb utat hazájában, Izrael országában. Eddig szűk családi körben, és a nagycsaládi keretek között élt Názáretben. A fogékony lelkű fiú számára nagy élményt jelentett a jeruzsálemi zarándoklat. Elkerül népének fővárosába, a hőn szeretett Jeruzsálembe. Ez a város az Ő Atyjának a városa. Ez a nép az Ő népe. Ez a templom az Atya háza. A szertartások az Atyát dicsőítik. Ő otthon érzi magát az Atya házában. Jézus nemcsak Jeruzsálem eszmeiségét éli át a városban, templomban, hanem sok minden idegen neki, amit nem is fogalmaz meg. Látja a rendetlenséget, viccelődést, nagyhangú vitákat kereskedés közben, lát gőgös, gazdag embereket, lát hideg szívű, gőgös papokat, lát nyomorultakat, betegeket, és lát felcicomázott lányokat, asszonyokat. Ez az egész közösség az Atyáé. Az Atyának vannak dolgai, ügyei, céljai. Ez a város nem adja vissza tökéletesen az Atya életét, gondolatát, nem az Atya életének a törvényei szerint alakulnak az események. Szívvel lélekkel beleveti magát az eseményekbe, egyelőre, hogy megismerje, megértse: neki az Atya dolgaiban kell lennie. Olyan hatalmas élmény ez a tizenkét éves fiúnak, hogy ottmarad a jeruzsálemi templomban, amikor szülei hazamennek. Amikor szülei megtalálják, nem értik, hogyan tudott a templomban maradni anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Jézus sem érti, miért nem természetes nekik, hogy az Atya dolgaiban kell lennie. Még nem mond Isten országát, de abban él, formálódik, szenvedélyesen elkötelezett az Atya ügye iránt. (vö. Lk 2,41-52)
A teológia tárgyalásában sok idő telt el a teremtés előtti örökkévalóságtól, míg a tizenkét éves Jézus felment a jeruzsálemi templomba. Amennyiben a teológia rendszerét követnénk, előadásokat kellett volna tartani a teremtésről, bűnbeesésről, a megváltásról, megígérésről, megtestesülésről stb. Ha ezekbe belemennénk részletesen, felapróznák témánkat, Isten országa elsikkadna bennük.
A teremtés gondolata nem később került be a Szentháromság életébe, hanem öröktől fogva benne volt, csak nem említettük, a mennyország témáját tárgyalva. „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Benne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte” (Ef 1, 3-4), mondja Szent Pál apostol. Amikor Isten teremtett, akkor az Ő természetétől különböző teremtett természetet hozott létre. Ez a természet nem örök, nem végtelen, tönkre mehet, zárt, véges rendszer, mert nem Isten. Az ősanyag attól a pillanattól kezdve, hogy létrejött száguld, ficánkol, tombol, formálódik és pusztul, és saját törvényét követi.
Az Atyának nem lett több a munkája a teremtéssel, hogy most már a Fia mellett a teremtéssel is kell foglalkoznia, mert a világot Fiáért, Fiának teremtette, hogy megdicsőítse benne. A Fiúnak sem kell az Atya mellett a világgal is foglalkoznia, mert az Atya kedvéért foglalkozik a világgal. (vö. Jn 12,20-30)
Pál apostol úgy fogalmaz az Efezusi levében (1,3-4), hogy arra választotta ki az Atya őt és társait, hogy szentek és fedhetetlenek legyenek Fiában. Ez az igazság az előző elmélkedési témából is következik. Isten a maga közösségébe akarja befogadni az embert, és az részt vesz Isten életében. Isten élete az Ő végtelen szeretetközösségükből áll, tehát amennyiben az emberek örök életre lettek teremtve, Isten szeretetközösségébe kell bekapcsolódniuk. Az Isten az ember felemelését a természetfeletti rendbe szent történet keretében gondolta el, és kezdte megvalósítani az Édenkertben.
Emberileg kellemesebb lett volna, ha Isten nem az Éden keretbe teremti az embert, ahol próbára teszi, hanem eleve a mennyei dicsőségbe teremtette volna bele, ami kellemes lett volna, és aminek nem lett volna az a veszélye, hogy az ember a próbatételen elbukik. Ez emberileg biztos, hogy kellemesebb lett volna, de az szükségszerű, hogy Isten felajánlja az embernek az üdvösséget, és hogy az ember szabadon válasszon. Próbatétel nélkül automata eseménysor lett volna a történelem, ami értelmetlen, és méltatlan Istenhez, emberhez. Az embernek, angyalnak szabadon kell döntenie Isten mellett, amivel jár az is, hogy dönthet ellene. Ebben áll a próbatétel, ami lényeges eleme az ember örök üdvösségének. Az ember, kísértést legyőzve lesz méltó, szent tagja az üdvösségnek.
Az Atya öröktől fogva határozta el, hogy Fiát elküldi az emberiséghez, hogy kezdje el közöttük építeni Isten országát, és készítse elő őket az örök üdvösségre. Isten akkor is elküldte volna, ha nincs bűnbeesés. Ámde az emberiség bűnbe esett. A bűnbeesés nem írja felül Isten örök tervét az emberiség üdvösségéről. Ezek között a körülmények között sokkal nagyobb áldozat az Atya számára elküldeni a Fiát, és nagyobb áldozat a Fiú számára ezt az emberiséget felemelni a szentháromságos életre. De az Atya, ha egyszer már atyai szeretetével szereti öröktől fogva az emberiséget, még akkor is, ha bűnbe esik, nem változtatja meg örök elhatározását. És a Fiú is vállalja ezeket a körülményeket is Atyjáért.
Azt az eseményt, amiben a Fiú Isten megjelent a földön, hogy felemeljen bennünket, megtestesülésnek mondjuk Szent János evangélista nyomán (Jn 1,14). Isten Fia emberré lett. A megtestesülésben a második isteni személy, a Fiú, akinek isteni személye és természete van, emberi természetet vett fel. Ez az emberi természet ugyanolyan természet, mint a mienk. Anyja Szűz Mária. Az apa szerepét csodával pótolja a Szentlélek ereje. Az Úr Jézus nem attól Isten Fia, hogy szűzi foganással jött létre, hanem attól, hogy az Ő isteni személyét a Szentlélek összekapcsolta emberi természetével. A Fiú személye emberi természetén keresztül, az emberi körülmények között élte az Ő fiúi életét.
Az Úr Jézus itt a földön Isten országának törvényei szerint viselkedett. Ezzel létrehozott a mennyországnak egy „kihelyezett földi tagozatát”, s ebbe hív bennünket. Ezen keresztül lehet előkészülni, megérni Isten végső országára. Az Úr Jézus fiúi életének a lényege a földön a bizalma az Atya iránt, engedelmessége vele szemben, alázata. Az Úr Jézus leglényegesebb emberi gesztusai, szelídsége, tiszta szívűsége, szegénysége, szolgálatkészsége, irgalma.
A názáreti Jézus Izrael közösségébe született bele, amelyik közösség várta Őt, vérmes reményeket fűzött hozzá, hogy lesz majd neki egy csodálatos országa, és uralkodni fog Jákob házából kiindulva az egész földkerekségen.
A Fiúnak a földön is megvan isteni ereje, szeretete, Szentlelke, de a megtestesülésben kizárólag arra „használja”, hogy minden emberi tevékenységével, tettével az Ő tökéletes engedelmességét, szeretetét, alázatát fejezze ki Atyja iránt. Jézus Krisztus emberi életet élt, az élet összes eseményeit végig élte, és mindezekben a túlvilági Isten országának törvényei vezették őt, azokat élte meg, azokat követte, miközben Ő egy földi ország, közösség tagja lett, aminek ugyancsak megvannak a maga törvényei. A két közösség igen konfliktusos viszonyban van egymással, amint majd látjuk.
Az Úr Jézus földi hazája, Izrael országa eredetileg teokratikus királyság, Isten az Ura, Ő hozta törvényeit. A zsidó királyi hatalom egyre jobban tönkrement. Jézus korában nincsen zsidó király, hadsereg, nem ők szedik az adót más népektől, hanem a rómaiak szedik tőlük az adót, amit Izrael népe nagyon nehezen viselt, s nagyon várta a Messiást, a Lélekkel Felkentet. Izrael népe nagy reményeket fűz őhozzá, ha Ő a Messiás.
Jézus Krisztus igazi ember lett, pontosan úgy viselkedett, ahogy egy zsidó kisbaba, gyerek viselkedik. Jó kis Fia volt a Mennyei Atyának. Amikor tizenkét éves lett, akkor élete nyiladozni kezdett Izrael népének élére.
Az első jeruzsálemi zarándoklat után Jézus hazament szüleivel Názáretbe. „Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt”(Lk 2,52). Jézus Krisztus nemcsak bölcsességben, korban és kedvességben növekedett Isten és az emberek előtt, hanem az Ő emberi természete egyre teljesebben átélte Szentlelkét, a Fiú isteni szeretetét.
Mi úgy képzeljük el, hogy mivel Isten Fia volt, végtelen isteni ereje volt. Igaz, hogy a Fiúnak végtelen isteni ereje van, de Ő nem bűvész vagy hadvezér, aki ember módra kamatoztatja képességeit. Isten Fia arra hivatott emberi természetében, hogy emberként kapcsolódjon bele, vegyen részt a Szentháromság életében, és erre segítse rá az emberiséget. Krisztusnak emberi természetében el kell jutnia az önmagát teljesen odaadó, végtelen isteni szeretetre, ezt át kell élnie emberi körülmények között. A halálban átélt szeretet emelte fel emberi természetét az isteni természetbe.
Jézus emberi természete egészséges, fejlődő emberi természet, ami kis korában nem foglalkozik világmegváltó eszmékkel, hanem kisgyermekként éli meg harmonikusan az Ő istenfiúi életét kisgyermek-körülmények között. Amikor növekedni kezdett, akkor emberi fejlődésén túl növekedett abban is, hogy emberi természetével egyre teljesebben felfogta, átélte az Ő fiúi voltát, a Szentlélek gazdagságát.
Igen termékeny elmélkedési téma Jézus Krisztus rejtett élete Názáretben, ahol harminc éven keresztül igen egyszerű körülmények között végtelenül értékes, tartalmas életet élt a Mennyei Atya társasságában, a földi családja közösségében. Ez az élet hozzátartozik Isten országához. Isten országában legszebb példakép, erőforrás a hétköznapi életben a megkezdett örök élethez.
Megbeszélni: Kit, milyen gondolat ragadott meg ebből az előadásból? Ebből mit tudnál aprópénzre váltva gyakorolni a héten? Próbáljuk meg felidézni az előadás tartalmát! Idézzük fel: Isten örök szeretettel szeret bennünket. A teremtett természetnek nem kis feladatot jelent alávetni magát Istennek, de Istennek is nagy feladat, küzdelem az emberrel. Lehet elmélkedni a próbatételről, Istenhez hűségesnek kell lenni, akkor is, ha nehéz. Isten Fia milyen egyszerű körülmények között élte meg fiúi szeretetét, és milyen kedves volt Atyja előtt. Mi Isten országában élünk, ha Jézussal egyesülten éljük életünket. Szoktál-e arra gondolni, hogy Jézus a mennyei szeretetével élt Názáretben?
Szegedi László
