IVT - Lisszabon 2023

A coimbrai előtalálkozó egy pillanata

A coimbrai előtalálkozó egy pillanata

BESZÁMOLÓ AZ IVT ELŐTALÁLKOZÓRÓL

A Váci egyházmegye több mint hetven fős csapata a 2023-as lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra Portugália középső részén, a Coimbra városában rendezett előtalálkozón készülhetett fel testben és lélekben.  A négynapos találkozóból most mindössze egyetlen pillanatot szeretnék kiemelni, mely számomra a rendezvény csúcspontja volt, egyúttal kifejezi mindazt, amiért a váci és mind az 1300 magyar zarándok vállalta az IVT-vel járó kihívásokat.

Szombat délután nem csak a Coimbra városába, de az egész Coimbrai egyházmegyébe érkezett zarándokok gyűltek össze a város folyója, a Mondego partján, hogy a helyi püspökkel közösen ünnepeljék a szentmisét. A fiatalok tömege egyre csak nőtt, talán tízezresre duzzadt a mise kezdetére. Amerre csak a szem ellátott a világ minden tájáról érkezett zarándokok töltötték be a teret, akik mind azért érkeztek, hogy az Eucharisztiában találkozzanak Krisztussal. Forró nyári délután volt, a nap erősen tűzött. Mindenki kalapja, egymás és nemzetének zászlójának árnyékában keresett enyhülést. A levegőben a térségre jellemző vöröses por szállt, mely a zarándokok izzadt bőrére tapadt. Bizony a hőségben egy ekkora, félnomád félnomád körülmények között elszállásolt tömegnek, ha szabad kissé kiforgatva a Szentírás szavaival élnem „Uram, már szaga van” (Jn 11,39). A szentmise, mely egyébként portugál nyelven folyt, így mi magyarok igen keveset érthettünk meg belőle, a felajánlási részhez érkezett. Ekkor egy pillanatra megfordult a szél és hűsítő szellő érte arcunkat. Az emelvényre épített oltár felől kezdett fújni, ahonnan tömjénillatot hozott magával, mely elfedett minden kellemetlen szagot körülöttünk. Ez az egy pillanat számomra megvilágította az IVT lényegét. Több ezren, a világ minden részéről, vállalva a megpróbáltatásokat összegyűltünk, hogy elhozzuk és felajánljuk az Úrnak, amink van. Az Úr pedig Krisztus áldozatával egyesítve elfogadta azokat. A tömjén illatával elrejtett minden nehézséget, amivel elé járultunk. Ebben a szentmisében igazán az égbe szállhatott a szívünk, és talán, ahogy Illés, úgy mi is sokan felismertük az Urat ebben az enyhe szellőben.

Mészáros Ferenc

A portugáliai tartózkodás fotóit a képre kattintva megtalálod.