A 20. század pápái (2.) – XV. Benedek
XV. Benedek – a béke pápája
(1854. november 21 – 1922. január 22.)
Giacomo Della Chiesa 1914. szeptember 3-án lépett a pápai trónra, az I. világháború kitörése után egy hónappal. A Benedek nevet választotta, így ő lett XV. Benedek pápa.
1854. november 21-én született Genovában, nemesi családba. Apja jogásznak szánta, de ő 12 éves korában elhatározta, hogy pap lesz.
Jogi doktor volt, már pályafutása kezdetén úgy érezte, hogy Isten az egyházkormányzatban szán neki hivatást. 1878-ban szentelték pappá, 1901-től helyettes államtitkárként intenzív diplomáciai tevékenységet folytatott, 1907-ben Bologna érseke lett, majd 1914-ben X. Pius bíborosi méltóságra emelte. X. Pius 1914. augusztusában meghalt, és a kialakult politikiai helyzetben egy diplomata-pápára szavazott a konklávé.
Külső egyházpolitikája béketörekvéseiben nyilvánult meg, belső egyházpolitikájában elítélte a modernizmus megjelenésének minden fajtáját. Szívén viselte a papság képzését.
Legnagyobb érdeme az volt, hogy a világháború alatt is tudta vezetni az egyházat, annak semlegességét megőrizve.
Kezdettől fogva határozottan ellenezte a világháborút, amelyet értelmetlen vérfürdőnek, az európai nemzetek öngyilkosságának nevezett. Hivatalba lépésekor kiadott első enciklikáját 1914. november 1-jén egy „morális nagyhatalom” felhívásaként olvasták. A mészárlás leállítására tett kísérleteit nem koronázta siker. A XX. század kezdetén a Szentszék csekély diplomáciai súllyal rendelkezett. Az uralkodó polgári liberális és nacionalista körök ellenségesen álltak szemben a keresztény hit és a katolikus egyház képviselőivel. (Magyar Kurír)
Három évvel azután, hogy felhívásai és buzdításai süket fülekre találtak, 1917. augusztus 1-jén XV. Benedek pápa levelet tett közzé, amelyet a háborúban részt vevő népek vezetőinek címzett. „A polgári világ haláltáborrá süllyed?” – vetette fel a kérdést a pápa. Majd így folytatta: „A dicsőséges és virágzó Európa egy egyetemes őrülettől megszállva valódi öngyilkosságba rohan? A dolgok aggasztó állapota, valamint az emberiség és az értelem hangjának súlyos fenyegetése láttán ismét felhangzik a béke kiáltása, és megújítjuk erős felhívásunkat azok felé, akik kezükben tartják a nemzetek sorsát.”
(Forrás: Magyar Kurír)
XV. Benedek nemcsak a konfliktus befejezésére buzdított, hanem nagy gyakorlati érzékkel és bátorsággal konkrét pontokat is megfogalmazott a kormányoknak a megegyezésre. Ezek között szerepelt a fegyverek számának párhuzamos és kölcsönös csökkentése, békítő döntőbíróság felállítása, a tengerek közös használata és a megszállt területek visszaadása. A pápa arra kérte a szemben álló feleket, hogy vegyék figyelembe a népek törekvéseit, összhangot teremtve a saját és az emberiség közös érdekei között. Javaslatot tett Örményország, a balti államok, a régi Lengyel Királyságot alkotó országok helyzetének megoldására. Sajnos minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult: XV. Benedek szeme láttára ment végbe Európa feldúlása, ami húsz évvel később újabb kataklizmához vezetett, a második világháborúhoz.
A történészek ma úgy vélik, hogy a pápai vállalkozás mindenekelőtt a világuralmi fantáziák vezérelte Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff német tábornokok miatt bukott el. A kért engedmények elfogadása, úgy vélték, elzárná előttük a győzelmet. Ugyanakkor Amerika is elutasította a kezdeményezést.
Az érzékeny és éber felelősségtudattól vezérelt pápát a kudarc mélyen elszomorította. Megrázó esemény az a békemenet, amelyen ötezer római gyermek vonult a Vatikánba. A pápa megosztotta velük kilátástalanságát: „Közületek a legtöbben szerencsére még nem tudják igazán felfogni ezt a szörnyű színjátékot… Mi azonban, minden hívő atyjaként világosan és nyomatékosan érezzük szívünkben gyermekeink fájdalmait és gyötrelmeit…”
A Vatikán annyit érhetett csak el, hogy több mint tízezer beteg és sebesült hadifoglyot semleges országokba szállítsanak, sokgyermekes hadifogoly családapákat engedjenek el fogolycserével, s tüdőbeteg olaszokat engedjenek haza az osztrák–magyar internálótáborokból. (Magyar Kurír)
Svájcban foglyokat sikerült kicserélni, közel 100 ezer sebesültön segített, az egész katolikus világban pénzgyűjtést szervezett és a Vatikán 82 millió aranylírát fordított saját vagyonból a sebesültek, az árva gyermekek és a foglyok megsegítésére. A német püspöki karnál működő központok 800 ezer kérést teljesítettek, míg az állami hivatalok nem voltak képesek semmilyen tájékoztatást nyújtani, a papi hivatalok az eltűntek nyolcadát tudták azonosítani. (Forrás: Wikiwand)
1921-ben az örmények szobrot állítottak Benedeknek Isztambulban, mert egyedül ő emelte fel a szavát az 1915-17-es örmény népirtás ellen.
„A háborús tragédia nagy pápájának… a népek, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélküli jótevőjének”
XV. Benedek szobra Isztambulban (Forrás: Wikipédia)
Egyházpolitikája kiterjedt a missziós tevékenységre is. Forradalmian új gondolatai a rasszizmus ellen fordultak. „Gondoljatok arra, buzdította a misszionáriusokat, hogy nem egy emberi birodalmat kell kiterjesztenetek, hanem Krisztus országát! Ha az egyház igazán katolikus akar lenni, nem szabad idegennek lennie egyetlen nép vagy nemzet számára sem. Ezért a missziós országokban bennszülött papságot kell kiképezni, amely belátható időn belül átveheti ott az egyház vezetését.” (Magyar Kurír)
XV. Benedek pápa 1922. január 22-én halt meg tüdőgyulladásban. Pápasága utolsó napjáig azon fáradozott és azért imádkozott, hogy a világ találja meg a békét.
