Kedves Laci Atya!
Mindig él bennem az a bizonyos hittan óra a salgótarjáni Dornyai Béla Általános Iskolában, mikor eleven kis hittanosként minden erőmet arra fordítottam, hogy én legyek a középpontban, rajtam nevessenek a többiek, imponáljak a lánynak, aki akkoriban tetszett nekem. Aztán egyszer órán kártyát húztunk, és az enyémre a következő volt ráírva: „Jöjj el, humor lelke!” Ez betalált: pont a humor, és én, aki annyit idétlenkedtem. Azt hiszem, az volt az első igazi Istenélményem. Meg is rendültem, be is fejeztem a rosszalkodást. Akkor megbizonyosodtam róla, hogy Istent komolyan kell venni.
Azóta túl vagyok egy eljegyzésen, kicsit benőtt a fejem lágya. Ifjúként újra rám találtál, kezdetektől láttál bennem lehetőséget, és ez óriási remény volt számomra. Pont azt szeretted volna velem, ami a szívembe is volt kódolva. Ebből sejtettem meg, hogy Isten akarata lehet ez… hamarosan be is igazolódtak a dolgok: az ipolyos vezetői hármasból én maradtam meg egyedül, s nem volt más, aki vállalhatta volna a régiófelelősséget. Nem mintha jobb lettem volna a többieknél. Talán épp ellenkezőleg: közel voltam ahhoz, hogy túlságosan elbízzam magam, túl sokat gondoljak magamról. Ez a nem éppen ártalmatlan hajlamom azóta is alázatra int. Köszönöm, hogy nem a magad akaratát helyezed előtérbe, hanem az Istenét. Köszönöm, hogy támogatsz mindabban, ami Isten felé visz, és azt is köszönöm, hogy nem csak engem támogatsz. Nem velem kivételezel, hanem Isten akaratát részesíted előnyben.
Köszönöm, hogy lelki vezetőm vagy. Sokat adtál hozzá vívódásaim alatt lelki épségemhez, Isten, önmagam és a környezetem helyes látásához. Sokat köszönhetünk neked Esztivel, hiszen mindkettőnkre ráfért egy alapos lelki egyengetés. Köszönöm, hogy mindig kész voltál választ keresni kérdéseimre, így például a Máriát érintő teológiai kérdésekben. Nem tudom, teológiailag mennyire lesz precíz a következő kijelentésem, de mivel a Biblia azt írja, hogy „a hit hallásból fakad” (Róm 10,17), le merem írni:
Köszönöm neked a hitemet!
Akárhogy is alakul a jövő, bármi is lesz ezután, hála és köszönet, hogy számomra azt valósítottad meg, amire Jézus is hívta az apostolokat, s amelyet a Szentlélekben közösen írt Lelkiségi Dokumentumban is megfogalmaztunk: „a kisebb testvérek között az a nagyobb, aki szolgál.”
Köszönöm neked a közös munkát, hogy felvettél az irodához közfogisnak, mikor Isten elhívott a BME-ről. Köszönöm, hogy teret adtál olyan munkakört is végezni, amit szerettem volna. Így például imakörök jöhettek létre, ha csak egy kis időre is. Köszönöm, hogy meghívtál emberhalásznak. Nem tudtam rá igent mondani, még folyamatosan keresem Isten akaratát a jövőt illetően… de a bizalmad, és a munkatársak bizalma sokat jelent nekem.
Sokunknak nehéz a szíve a mentében történtek miatt. Tudom, már beszéltünk erről, mégsem tudom kihagyni: ha a nagy szenteket, mint Kalazanci Szent József, vagy Don Bosco, stb. ilyen csapások és nehézségek érték, sőt betiltották a rendjüket, mint a jezsuitáknak, és ha Jézust a saját, hívő népe kiutálta és keresztre feszíttette, akkor velünk még inkább megtörténhet ez. Hiszen „Nem nagyobb a szolga uránál.” Több helyen is elolvastam a Bibliában ezt, és mindig más értelmezésben, mindig nagyon tanulságosan tárult elém ennek az igerésznek a titka. (Mt 10,24; Jn 13,16; Jn 15,20)
Kedves Laci atya! Sok erőt, kitartást kívánok! Fel a fejjel, és ne aggodalmaskodj a holnap miatt! ☺ A mi Mennyei Atyánknak még a mező liliomaira is gondja van. Nekünk nem kell mást tennünk, mint a jó harcot megharcolni, hogy végül elnyerhessük az örök dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
A mi Urunk kegyelme legyen veled, és árasszon el áldásaival!
Kis Domonkos – Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösség
