Az idei őszi Galgás találkozót október 19-én tartottuk Kartalon. A nap a résztvevő fiatalok számára igen jókedvűen és meglepően gyorsan telt el. Szinte úgy tűnt, hogy öt perce lett vége a bemutatkozós játéknak, amikor már azon kaptuk magunkat, hogy Szűz Máriáról osztjuk meg gondolatainkat a kiscsoportos beszélgetés alatt. Hasonlóan gyorsan elrepült az ebéd utáni kis szabadidő és az aznap boldoggá avatott Sándor Istvánról szóló több állomásos, ügyességi és logikai feladatokból álló akadályverseny. Ahhoz, hogy résztvevőként ilyen gördülékeny, mozgalmas napon vehessünk részt a szervezők hatalmas lelkesedésére és mindenre kiterjedő figyelmére volt szükség. Az alábbiakban Varga Eszter, kartali ifis fiatal beszámolóját olvashatjátok arról, hogy ő hogyan látta szervezőként az őszi Galgás találkozót.
„Miről híres Kartal? Itt született meg Petrovics István (Petőfi Sándor apja), avagy a szép római katolikus templomról. Vagy, hogy itt található most a Torinói lepel egyetlen magyarországi teljes méretarányú, művészi másolata, VAGY most már arról is, hogy a 2013-as, őszi Galgás találkozó színhelye lett.
Hol is kezdődött, hogy 17 év után újra Kartalon lehetett egy Galga menti találkozó?
Ezt nem tudom pontosan leírni. Egyszer elindult egy, aztán több szívben is az igény, hogy legyen Kartalon is egy ilyen alkalom, ahol a Galgás fiatalok találkozhatnak.
Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mikor vált biztossá, hogy Kartal ad helyet ennek az eseménynek. Az tény, hogy az öröm érzése lett úrrá rajtam, amikor megtudtam. Mint vendégül látó fiatal vettem részt a saját, jól ismert, hazai területen. Ezért ebből a szemszögből fogom értékelni a találkozót.
Péntek délután ott serénykedtünk a plébánia hátsó udvarán a Mindenki parkjában, ahol szeretettel fogadtuk másnap a Galga menti fiatalokat. Már akkor nagy izgalom töltött el bennünket és jó volt együtt összeszedni a faleveleket az udvaron. Az esti énekes próbán a szombati misére készültünk hatalmas igyekezettel gitáros és lelkesen éneklő társaimmal.
A várva várt nap is eljött, reggel még azon gondolkodom 8 óra előtt tíz perccel, hogy mit is felejthetek otthon? Gitár, kottatartó stb. Csak abban reménykedtem, hogy a fejemet magammal viszem.
Szombat reggel már készültek a szendvicsek, a forró tea és a sütemények is az asztalra kerültek a parkban, egy erős háttér munkaerő mellett. Érkeztek az ismerősök, az udvaron elkezdődött a regisztráció, közben szorgosan még pár apró dolgot rendeztünk el.
A közös játék után átvonultunk a szomszédos Szent Erzsébet templomba, ahol már egy komoly és szép, Szűz Máriáról szóló elmélkedés után elhangzott az előadás is, melynek témája: „A katolikusok valóban imádják Máriát?” Sok kérdésre kaptunk választ, amit a kiscsoportos beszélgetések alatt megvitathattunk a templomhoz közeli iskolában.
A kiscsoportos beszélgetés végeztével döbbentem rá igazán, hogy az együtt töltött időnek a felén túl vagyunk. Egy kicsit elkeseredtem, de ez is hamar elmúlt.
Az ebéd az iskolai ebédlőben történt, ahol finom szendvicsekkel vártak minket a kartali Caritas tagok. Ebéd közben már készültünk a Sándor Istvánnal kapcsolatos, öt állomásból álló játékos vetélkedőre, amely egy rókavadászattal kezdődött.
Hallottam milyen állomásokon vettek részt a többiek, míg én a „Clarisseum” állomásnál segíthettem sálakat kötni. Szépen megoldotta a feladatokat az összes csapat. Örültem, hogy jól sikerült a vetélkedő. De hát még előttem állt a mise és a gitározás is.
Ezek után a templomban megnézhettük az aznap boldoggá avatott Sándor Istvánról készült filmet, ezen már néhány kartali kissé idősebb korú is részt vett. Következett a Szentmise, amit Tamási József atya tartott, aki sokszor megmosolyogtatta a fiatalokat és „régóta fiatalokat” egyaránt. Prédikációja közben sok kis dologra tért ki, mint például arra, hogy ő részt tudott venni a boldoggá avatási szertartáson, és a Kartalon már talán néhányszor fel-felemlített mondata is elhangzott, valahogy így ”Lehet, hogy bohóc leszek, de lehet, hogy pap. Marika lehet, hogy elveszlek, de lehet, hogy pap leszek”- és folytathatnám. Mindenki találhatott magának valami gondolatot, amit hazavihetett a beszédéből vagy az egész nap tartalmas programjából.
Végül akkor esett le a szívemről a kő, amikor végeztünk a befejező énekkel a gitározással és láthattam a kivonuló tömeget, és hogy jól sikerült a napunk. Első gondolatom az volt „köszönöm”.
Kartalra megérkeztünk mindannyian, akik részt vettünk és tovább indultunk egy másik találkozó felé, amely egy másik találkozási pont lesz számunkra az utunkon.”
Valcsák Réka
