2022-ben a Páros Galgás közösség 5 családdal Gömörszőlősre ment az Ökológiai intézet a fenntartható fejlődésért alapítvány oktató központjába táborozni.
A felkérésünkre Dr Gyulai Iván ökológus igent mondott, és 3 előadást tartott számunkra.
- Először arra kértük, hogy beszéljen nekünk a gömörszőlősi több mint 500 éves gyümölcsöskert működéséről, és ennek kapcsán elmondta, hogy hogyan működik egy természetes erdő fejlődése, növekedése, mind időben, mind területben, ha az ember hagyja, hogy minden úgy működjék benne, ahogy azt Isten meghagyta.
- Másodszor a föld ökológiai helyzetéről kérdeztük, és kaptunk sok fontos információt azzal kapcsolatban, hogy mi most a helyzet, és hogyan tudunk fenntartható módon élni.
- Harmadszor ellátogattunk az ökológiai szemlélettel gondozott mélymulcsos kertjébe, ahol bemutatta annak talajforgatás nélküli működését.
Kazincbarcikáról érkezett hozzánk Zoltán atya egy beszélgetésre, ahol a családok életvezetéséről, beszélt. Megosztotta velünk tapasztalatait az ő általa vezetett házas közösségben, valamint beszélt pasztorációs munkájáról.
Szentmisével zártuk a napot, melyen a gyerekek az első sorban vehettek részt 🙂
Képeket láthattok a táborról itt.