Életünk két mise között úgy lesz istentisztelet, ha mindent Isten dicsőségére teszünk, szórakozásainkat is. „Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31) Szent Pál is azt mondja, hogy tudok bővelkedni, de tudok szűkölködni. Tehát tudta, hogy mikor van annak az ideje, hogy élvezze Isten evilági ajándékait, és mikor van ideje, hogy lemondásokat vállaljon vagy szűkölködést. Van-e bűnös öröm, vagy élvezet az életedben, vagy olyan szórakozás az életedben, amiben nem engeded meg, hogy Jézus jelen legyen?
A mai európai társadalom életéből hiányoznak a hagyományos társadalmak beavató rítusai, amelyek pl. a fiúknak a férfiak világába, lányoknak a nők világába való beavatását, egyfajta felnőtté avatásukat jelentette. Ezért sokan azzal próbálják a felnőttséget elérni, hogy valami kihágást követnek el (acting out). Ettől nemhogy felnőtté nem válnak, hanem infantilizálódhatnak. Attól nem leszel beavatott, hogy „az ember egyszer fiatal” jelszavával kipróbálsz mindent, amit lehet.
A bűn nem tesz az életbe beavatottá, hanem a halálba visz. Gondoljatok csak néhány lealjasító gólyatábori ún. „beavatásra”. Mennyire primitív és milyen kevés ész kell hozzá, mint például ahhoz is, hogy a vonaton az üléshuzatokat felvagdossam. Ehhez képest, milyen vonzó és erőteljes lehetett a keresztény beavatás (keresztelés), ha sokan állásukat és életüket is kockáztatták, csak hogy beavatottjai legyenek ennek a menyegzős közösségnek.
