Kedvcsinálóképp...

IVT előtalálkozó Vácon

2016. március 13-án, vasárnap délután tartotta a Váci Egyházmegye első, ifjúsági világtalálkozóra hangoló előtalálkozóját. A néhány órás együttlét célja az idén nyáron Krakkóba készülő fiatalok lelkesítése és hasznos információkkal való ellátása volt.

1005785_952999368082823_1100970917312901591_nAz első előtalálkozót Dr. Beer Miklós váci püspök nyitotta meg, aki köszöntőjében kifejezte örömét, hogy ilyen sok fiatal képviseli az egyházmegyét nyáron Krakkóban. A jelentkezéssel és utazással kapcsolatos hasznos gyakorlati tudnivalók ismertetését követően régiós fiatalok számoltak be a korábbi madridi világtalálkozón szerzett tapasztalatokról, élményekről, vicces emlékekről. Valamint a Chemin Neuf közösségről is többet megtudhattunk, akikkel az előtalálkozó hetét, Łodzban töltjük el,  a Łodzi Egyházmegyével közösen szervezett nemzetközi előtalálkozón. A különböző papírmunkák, a megfelelő hálózsák beszerzése mellett fontos, hogy lelkiekben is készüljünk a nyárra. Ezért nagy projektbe kezdünk: a résztvevő fiatalok egyrészt az ifjúsági világtalálkozó imáját imádkozva készülnek a nyári világtalálkozóra. Másrészt az előtalálkozón mindenki kapott fonalakat, melyet a chotki elkészítéséhez szükséges kötözési technikával fog mindenki elkészíteni a következő előtalálkozónkig, a vecsési Váci Egyházmegyei Találkozóig (VET- 2016. június 25).

943791_952999808082779_6050056448796420035_nMivel az Ifjúsági Világtalálkozón való részvétel igen sok szervezési feladatot kíván, a délután műhelymunkás megbeszélésekkel folytatódott. A résztvevők két műhely megbeszélésébe folyhattak bele, aktív szerepet vállalva az előkészületekben, illetve a világtalálkozón ellátandó feladatok kivitelezésében. A Váci Egyházmegye sokszínűségét jelzi a műhelyek sokoldalúsága is: az érdeklődők a sajtó, ismeretterjesztő műhely mellett ötletelhettek a flashmob, játékok,pólókészítés, ének,kreatív, zászló-készítő, néptáncos műhelyekben is.

Az IVT előtalálkozót  lezáró ima után mindenhol csak mosolygó, a nyarat tervező fiatalokat lehetett látni. Már most biztosak vagyunk benne, hogy a nyár egyik legnagyobb élménye lesz a közösen eltöltött két hét!

Az IVT előtalálkozón készült további fotók a mente.hu Facebook oldalán találhatóak.